Page 81 [81]
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE
Részben osztom Ivan Nagel kritikus vélekedését, aki a kortárs elbeszéléskutatás uni¬
verzális narratíva-, illetve jelenet- (szene, scenario-) terminusaiban épp az elvontságot,
vagyis Arisztotelész fundamentális drámaelméleti megkülönböztetésének kontúrta¬
lanná válását kifogásolja. A művészettörténet-írás ma leginkább kurrensnek számító
kezikönyve, a Robert S. Nelson &s Richard Shiff szerkesztette Critical Terms for Art His¬
tory aktuälis cimszaväban?° Wolfgang Kemp peldäul igy fogalmaz: „a narrativa olyan
kifejezési forma, amely ätalakuläsokkal foglalkozik. Költeszetükben mär az ökoriak
felismerték ezt, de eredendően kvalitatív megközelítésmódjuknak köszönhetően nem
az aktuális szituációbeli változás (metabolé), vagy az idő mint folyamat [...] érdekelte
őket: [...] az átalakulást kizárólag a jó vagy rossz irányba való fordulásban ragadták
meg. A modern esztétika neutrálisabb és leíróbb megközelítést alkalmaz. .."27 A narra¬
tológusok szívesebben beszélnek ,a múlt és a jövő közötti megkülönböztető esemény¬
röl”, „cselekmeny-szerepekröl” vagy „aktänsokröl” mint szubjektumokról, akik maguk
aktív vagy épp aktivitásukban korlátozott cselekvő részesei volnának az eseményeknek.
Az átalakulás arisztotelészi , csúcsformáit" (a váratlan fordulatot, a hirtelen fölismerést
vagy valamely szerencsétlenség elszenvedését) — afféle szcientista-strukturalista tenor¬
ban beszélve — inkább , formális cselekményelemekként", mintsem sorsesemenyekkent
kezelik. A narratológiai konstrukciók kiegészítése egy ,kommunikatív" dimenzióval
(annak hangsúlyozása, hogy , csak valaki által és valaki számára elmondott narratíva
létezik"28) nem oldja meg a problémát: hiába hangsúlyozza Wolfgang Kemp a min¬
denkori befogadó szerepét, az ő , kiterjesztett és integratív" narratíva-fogalmában is
összemosódik a különbség a hős hősiességét , tényként" igazoló epikus, illetve a sorsát
nyitott, jelen idejű cselekvésként problematizáló drámai formálásmód között.
Bár az Adorno-tanítvány Nagel2) a kortárs narratológia fölött gyakorolt éles ideo¬
lógiakritikáját erősen túlfeszítettnek látom (és itt nincs terem részleteiben tárgyalni),
a , narratíva" , illetve a , képi elbeszélés" fogalmának absztrakt kezelése csakugyan elrejt
a szemünk elől számos olyan művészi megközelítést, amelyben az alkotó — mit sem
törődve például a hitbuzgalmi megerősítés, a morális ítéletalkotás vagy a hatalmi legi¬
timáció didaktikus igényeivel — elsősorban az élő történésre, a történetekben megmu¬
tatkozó összetett emberi helyzetekre, döntésekre és személyes sorsokra kíváncsi és az
eseményekben rejlő olyan lehetőségek és tapasztalatok feltárásában érdekelt, amelyek
Carsten-Peter Warncke a historia fogalomtörténetéről szólva azt hangsúlyozza, hogy az antikvitás óta a foga¬
lom nem csupán ,az időbeli lefutásnak alárendelt eseményt" jelölte, hanem ,a dolgok megtörténtét magát" is.
WARNCKE 1987, 246f. Történetírás és elbeszélő festészet szoros rokonságát a XVII. századi Hollandiában is val¬
lották, például Vossius vagy Van Hoogstraten: az ő paragonéikből is rendre a festészet kerül ki győztesen, mert
a dolgok ,a szem számára" meggyőzőbben prezentálhatók, mint amire a szónoki vagy a történetírói ékesszólás
kepes. Vö. WESTSTEIN 2008, 197. skk.
26 V5. NELSON-SHIFF 2003, 62-75.
27 Vö. KEMP 1996p, 67. magyarul KEMP 2013, 10. (A fordítást csekély mértékben módosítottam. — R. A.)
28 Kemp 1996B, 70., illetve Kemp 2013, 13.
29 Adorno rokon szelleméről Id. Kemp 2015, 30-34.
79