Page 75 [75]
EGY ,REMBRANDT-DRAMATOLÓGIA? VÁZLATA
tárgyaló Rembrandt — The Painter Thinking című vaskos monográfiájában" hagyta emlí¬
tés nélkül. Tudomásom szerint egyedül a kiváló Rembrandt-specialista, Ludwig Münz
szentelt e rövid szövegnek kellő kritikai figyelmet — egy olyan, még 1934-ben megjelent
(és, jellemző módon, rég elfeledett) könyvében, amelynek témája kifejezetten e művé¬
szet Goethe általi szisztematikus félreértése volt8. Münz szerint azon a kopott lemezről
készült kópián, amely Goethe rendelkezésére állt, már nem látszanak a figurák olyan
részletvonásai, amelyek egyértelművé tennék, hogy a sebesült csak önkéntelen fájdal¬
mában fordul balra, és egyáltalán nem emeli tekintetét a bal oldali fiatalemberre, ami
előállítaná a Goethe által vizionált új értelmet. A nagy költő olvasatát, véli Münz, a tör¬
ténet egyértelműsítésének racionális-klasszicista igénye vezérli, és az efféle tisztánlátás
kedvéért hajlamos eltekinteni a rembrandti Helldunkel titokzatosságától, a , világos és
sötét csodálatos egymásba játszásának" örök kérdésétől. A könyv tézise szerint Goethe
különböző korszakaiban eltérő okokból és eltérő módokon tért ki a rembrandti művé¬
szet , démonikus" mélységeinek nyugtalanító kihívása elől.
Münz nem tesz említést arról, hogy van a kompozíciónak egy festmény-változata
is (ma Londonban, a Wallace-gyűjteményben őrzik)!9 [2.02], amelynek sajátkezűsé¬
gét ugyan Horst Gerson és az RRP kutatói is kétlik, mindamellett a szakértők között
egyetértés van abban, hogy az Rembrandt egy ismeretlen eredetijére vezethető vissza! !.
A rézkarchoz képest oldalfordított és igen aprólékosan , kidolgozott" festményre viszont
éppenséggel érvényes lehetne Goethe megfigyelése. Rembrandt (vagy másolója) ugyanis
a két profilt itt olyan precízen fordítja egymás felé, ami a figurák között csakugyan vala¬
miféle spontán kommunikáció létrejöttét sejteti. Goethe azt is érezteti, hogy a sebesült
utazó és az ablakból kitekintő fiatalember , párbeszéde" észrevétlen marad a többi jelen¬
lévő számára: nem véletlenül tér vissza annak taglalásához, hogy a többalakos jelenet
minden résztvevője egészen elmerül a maga dolgában (a fiú a lovat fegyelmezi, a szolga
a teherrel küzd, a fogadós és a szamaritánus egymással tárgyal, az asszony a kútból vizet
húz). Nincs hát módjuk arra, hogy maguk is észleljék, illetve lereagálják, amit a néző
észrevesz. A költő leginkább az arckifejezésekből olvas: ezért emeli ki, hogy a főszereplő
szamaritánus arcát nem is látni, míg a fogadós és a szolga viselkedése egyértelmű invol¬
7 V6. vAN DE WETERING 2016
8 Münz 1934. Ludwig Münzre &s a Die Kunst Rembrandts und Goethes Sehen tudomänytörteneti jelentéségére mas
összefüggésben még visszatérek (vö. itt a 450. oldaltól)
9 Goethe birtokában egy eredeti, de gyenge minőségű kópia volt — levelezéséből tudjuk, hogy próbálta is olyanra
cserélni, amelyen jobban kivehetőek a részletek. Vö. Münz 1934, 87.
10 Bredius 545. Clifford Ackley a kepet - CLARK 1976 nyomán — Rembrandt 1630-ban készült eredetijének tartja
és a rézkarcot ennek saját kezű, módosított változataként kezeli. Vö. KAT. Boston 1980, no. 74, 121. Ezzel
szemben Eric Jan Sluijter a festményt — nyilván az RRP a szignót és a dátumot vitató új attribúciója (vö. CORPUS
II. 1986, C48, 607-616) nyomán -— a fiatal Govaert Flincknek tulajdonítja, és azt feltételezi, hogy Rembrandt
rézkarc-eredetije alapján készült, Id. SLUIJTER 2006, 257. Vö. ehhez ScHwaRrz 2006, 16.
11 Gary Schwartz ezt a műcsoportot választotta ki 2006-os jubileumi kézikönyvének a rézkarcok, festmények és
előkészítő rajzok együttes tárgyalásának kérdését feszegető fejezete esettanulmányához, amelyben összefoglalja a
kutatás jelenlegi állását is. V6. ScHwarTz 2006, 16-18.
73