Oldal 44 [44]
OCR
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA? történészek napi rutinjává, mert objektív kritériumok mentén megítélhető kibővített ikonográfiaként is lehetett művelni — gyakorlása esztétikai értelemben alig követelt a kutatóktól a stíluskritika igényeit meghaladó intuitív érzékenységet és ítélőképességet. Úgy tűnik, a műtörténeti interpretáció tekintetében Saxl végül is Panofsky útját követte: bár 1931-ben Die Ausdrucksgebürden der bildenden Kunst IA képzőművészet kifejező mozdulatai] című előadásában" még a művészettörténeti és , kifejezéspszichológiai" megközelítés Warburghoz kötődő összekapcsolásával kísérletezettő!, az 1941-es előadás tanúsága szerint ő is letett az antik formakincs Warburg által kezdeményezett történeti-pszichológiai hermeneutikájának programjáról. Londoni előadásában az életrajz szerinti kronologikus tárgyalás, a gondolati és a festői érési folyamat szakaszokra való tagolása, Rembrandt műveltségének és kulturális környezetének egyenletes felrajzolása a tárgyalt hat mű köré jól mutatja, hogy Saxl nem szándékozott követni Warburgot a művészettörténet bevett beszédmódjainak és műfaji szabályainak megkérdőjelezésében. Inkább gondosan összegyűjti a XVII. századi Hollandiában, illetve Rembrandt környezetében népszerű és a vizsgált művekhez kapcsolódó antik-humanista műveltségtartalmakat — és arra a spontán (!) következtetésre jut, hogy míg a Homérosz hellenisztikus büsztje fölött meditáló Arisztotelészben (New York, Metropolitan, 1654) az érett Rembrandt még önmagát, illetve saját, az antik hagyományhoz fűződő reflektált viszonyát ábrázolja, addig a kései mester önmagát már egyenesen a vak költővel azonosítja. Saxl azzal igyekszik közös nevezőre hozni az egykori kulturális-intellektuális kontextusok és jelentések ikonológiai rekonstrukcióját a szílusfejlődés folyamatosságának historizáló képzetével, hogy megalkotja a ,humanista" Rembrandtot és annak szellemi érési-elmélyülési folyamatät is.52 Észre kell azonban vennünk, hogy a művelt, humanista Rembrandtnak ez a képe milyen döntő módon különbözik a megfontoltság IBesonnenheit, sopbrosynel? ama démonokkal hadakozó modern művészétől, aki Warburg előadásában bukkan elénk. Warburgot egyáltalán nem Rembrandt latinos iskolázottsága, barátainak és megbízóinak humanisztikus műveltsége, az antikvitások iránti régészi érdeklődése és hasonlók vonzották: jellemző, hogy a vizsgált műveket a , baljós", , szorongással teli" , keserűen komor" és hasonló jelzőkkel illeti, illetve , a lelki kifejezés... félig föld alatti régióihoz" tartozóként jellemzi. Kérdése sokkal inkább a rembrandti stílus zffektivitására, a képek enigmatikus, kibeszélhetetlen, szorongással teli atmoszférájának ere50 SAxL 1932/2005 51 Vö. JESINGHAUSEN-LAUSTER 1985 52 Saxl tanulmányának utolsó bekezdése így hangzik: , Öt szakaszon keresztül követtük nyomon Rembrandt antikvitáshoz való közelítését. Az első didaktikus volt és az ifjúsága idején Hollandiában tanított neosztoikus etikát követte. A másodikban, Rubens hatására a mitológia erotikus történeteit illusztrálta. Azután a nem-archeológiai jellegű új klasszikus tragédiát követte. A következő lépésben megteremtette az archeológiai Arisztotelészt — végül pedig az antikvitás Homérosz képében kelt életre." Vö. SAXL 1957. I. 310. 53 Vo. ZumBuscH 2014, 120-121. és kiilondsen 246f. 42
