Oldal 44 [44]
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA?
történészek napi rutinjává, mert objektív kritériumok mentén megítélhető kibővített
ikonográfiaként is lehetett művelni — gyakorlása esztétikai értelemben alig követelt a
kutatóktól a stíluskritika igényeit meghaladó intuitív érzékenységet és ítélőképességet.
Úgy tűnik, a műtörténeti interpretáció tekintetében Saxl végül is Panofsky útját
követte: bár 1931-ben Die Ausdrucksgebürden der bildenden Kunst IA képzőművészet
kifejező mozdulatai] című előadásában" még a művészettörténeti és , kifejezéspszicho¬
lógiai" megközelítés Warburghoz kötődő összekapcsolásával kísérletezettő!, az 1941-es
előadás tanúsága szerint ő is letett az antik formakincs Warburg által kezdeményezett
történeti-pszichológiai hermeneutikájának programjáról. Londoni előadásában az élet¬
rajz szerinti kronologikus tárgyalás, a gondolati és a festői érési folyamat szakaszokra
való tagolása, Rembrandt műveltségének és kulturális környezetének egyenletes felraj¬
zolása a tárgyalt hat mű köré jól mutatja, hogy Saxl nem szándékozott követni Warbur¬
got a művészettörténet bevett beszédmódjainak és műfaji szabályainak megkérdőjelezé¬
sében. Inkább gondosan összegyűjti a XVII. századi Hollandiában, illetve Rembrandt
környezetében népszerű és a vizsgált művekhez kapcsolódó antik-humanista művelt¬
ségtartalmakat — és arra a spontán (!) következtetésre jut, hogy míg a Homérosz helle¬
nisztikus büsztje fölött meditáló Arisztotelészben (New York, Metropolitan, 1654) az
érett Rembrandt még önmagát, illetve saját, az antik hagyományhoz fűződő reflektált
viszonyát ábrázolja, addig a kései mester önmagát már egyenesen a vak költővel azono¬
sítja. Saxl azzal igyekszik közös nevezőre hozni az egykori kulturális-intellektuális kon¬
textusok és jelentések ikonológiai rekonstrukcióját a szílusfejlődés folyamatosságának
historizáló képzetével, hogy megalkotja a ,humanista" Rembrandtot és annak szellemi
érési-elmélyülési folyamatät is.52
Észre kell azonban vennünk, hogy a művelt, humanista Rembrandtnak ez a
képe milyen döntő módon különbözik a megfontoltság IBesonnenheit, sopbrosynel?
ama démonokkal hadakozó modern művészétől, aki Warburg előadásában bukkan
elénk. Warburgot egyáltalán nem Rembrandt latinos iskolázottsága, barátainak és
megbízóinak humanisztikus műveltsége, az antikvitások iránti régészi érdeklődése és
hasonlók vonzották: jellemző, hogy a vizsgált műveket a , baljós", , szorongással teli" ,
keserűen komor" és hasonló jelzőkkel illeti, illetve , a lelki kifejezés... félig föld alatti
régióihoz" tartozóként jellemzi. Kérdése sokkal inkább a rembrandti stílus zffektivi¬
tására, a képek enigmatikus, kibeszélhetetlen, szorongással teli atmoszférájának ere¬
50 SAxL 1932/2005
51 Vö. JESINGHAUSEN-LAUSTER 1985
52 Saxl tanulmányának utolsó bekezdése így hangzik: , Öt szakaszon keresztül követtük nyomon Rembrandt antik¬
vitáshoz való közelítését. Az első didaktikus volt és az ifjúsága idején Hollandiában tanított neosztoikus etikát
követte. A másodikban, Rubens hatására a mitológia erotikus történeteit illusztrálta. Azután a nem-archeológiai
jellegű új klasszikus tragédiát követte. A következő lépésben megteremtette az archeológiai Arisztotelészt — végül
pedig az antikvitás Homérosz képében kelt életre." Vö. SAXL 1957. I. 310.
53 Vo. ZumBuscH 2014, 120-121. és kiilondsen 246f.
42