Seite 43 [43]
REMBRANDT, A HUMANISTA?
A művészettörténetet , humanista diszciplínaként" értelmező Panofsky számára a
múltból ránk maradt művek közvetlenül , irracionális és szubjektív folyamatok ered¬
ményeként" adódnaké6: s mivel nem saját kultúrájuk kontextusában leledznek, az utó¬
kor szükségképpen saját szükségleteihez igazítja, vagyis átértelmezi őket. A múlt mélyé¬
ről történelmi üledékként fölbukkanó kép érzéki arcát fordítja az utókor megfigyelője
felé — de ez az esztétikai ábrázat (a stílus) a maga közvetlenségében szükségképpen
csalóka. Azért van szükségünk az értelemrekonstrukció gondosan kidolgozott és ellen¬
őrzött módszertani eljárásaira, hogy azt ragadjuk meg, amit a művek egykor, a maguk
közegében jelentettek, s ne azt, amit közvetlenül, automatikusan, a mi számunkra mon¬
danak. Véletlen-e, hogy Panofsky éppen Rembrandt-interpretátorokra hivatkozik,
amikor Jakob Burckhardttal és Carl Neumann-nal kapcsolatban az érzéki tapaszta¬
lat és a személyes világnézet közvetlen találkozásából fakadó félreértések veszélyéről
beszél, és , objektív korrigálóerők""7 után kiált? A Panofsky-féle ikonológia a művészi
emlékeket hajlamos mindenekelőtt bonyolult jelkombinációknak látni, amelyek meg¬
fejtésre várnak: nem hisz a megvilágosító pillanatokban, hanem a vita contemplativa
módszerességét és szellemi távolságtartását teszi meg a tudományos tevékenység nor¬
májának88. , . .. A humán tudományokra... nem az a feladat hárul, hogy ragadják meg
azt, ami különben elfutna, hanem hogy töltsék meg élettel azt, ami különben halott
maradna. . ., amikor a humán tudományok azokat a bizonyos megdermedt és állandó
állapotú emlékeket vizsgálják, amelyek — mint mondtam — vkiemelkednek az idő árada¬
täböl«, azokat a folyamatokat igyekeznek megragadni, melyeknek során az illető emlé¬
kek létrejöttek és azzá lettek, amik"? — írja jellegzetes, A művészettörténet mint huma¬
nista tudomány címet viselő tanulmánya záró szakaszában. Az az , elevenség", amelyről
ő beszél, inkább csak metaforikusan értendő — jel és jelentés, kép és nyelvi értelem ama
tiszta és örök jelenidejűségeként, amely igazán megbízhatóan csak az ikonográfiai ana¬
lízis révén érhető el. Csak ezen a szinten lehet a képet a lehető legnagyobb biztonsággal
az , az, ami" mintájára identifikálni. Még a Panofsky-féle rétegmodell utolsó szintjén,
,a kutató szintetikus intuícióját" is egy olyan általános kultúrának és kultúrtörténeti
műveltségnek kell kordában tartania, amely biztosítja, hogy az , ikonológiai interpretá¬
ció" valóban a mű , belső jelentését vagy tartalmát" tegye elevenné, s ne valami önké¬
nyes szubjektív képzetet vetítsen rá. A második világháború után gyorsan teret nyerő
ikonológia azért válhatott a kuhni értelemben vett , normál tudománnyá", a művészet¬
46 Panorsky 1984c, 271.
47 Panorsky 1984c, 258.
48 BREDEKAMP 1992
49 Panorsky 1984c, 277. Panofsky a tudományos megértés feladatát elsősorban azoknak a történelmi félreértéseknek a
kiküszöbölésében látja, amelyet Kronosz pusztító hatalma okoz azzal, hogy szétmállasztja azokat a jelentésteli koz¬
moszokat, amelyek ölén a művek egykor megszülettek. A helyes értés útja egyedül az egykori kontextusok lehető
legprecízebb helyreállítása lehet. Csakhogy egész történeti életvilágokat utólag csak a nyelv közvetítésével, értelem¬
összefüggésekként lehet megragadni. A képeket tehát Panofsky is , formulának", ám kevésbé a pázosz, mint inkább a
jelentés kiürült formuláinak tekinti.
41