Page 21 [21]
BEVEZETÉS HELYETT
szubsztancia, amely önmagát egyfajta lényegiségként volna képes kifejteni, beteljesíteni
vagy elveszíteni: nem olyasmi, aminek elbeszélhető sorsa lehetne. Hegel még úgy vélte,
hogy a modernitás korában a történeti reflexió többet és érvényesebbet tud mondani a
művészet igazságáról, mint közvetlen jelenvalóságukban maguk a művek: ezért Hegel
észjárásában a művészet végének bejelentése egyszersmind a művészetről való reflexió,
a művészettörténet-tudomány kezdetével esik egybe. Tény, hogy akadémiai diszciplí¬
naként a művészettörténet Hegel köpenyéből bújt elő, és indult hódító útjára a XIX.
század közepén. Két évszázad után a posztmodern tudománykritika épp az ellenkező
következtetésre jut: az egységes művészetfogalmon alapuló eurocentrikus művészettör¬
téneti diskurzus végét deklarálja, miközben az abszolút értékétől, egyetemes érvényétől
és világtörténelmi szerepétől megfosztott , művészet" sosem látott elevenségét, az így
nevezett ezerféle kulturális gyakorlat burjánzását konstatálja.
Rembrandt ennek az immár végéhez ért elbeszélésnek nem csupán az egyik kulcs¬
szereplője volt, hanem bizonyos értelemben az egész történet foglalata és megtestesítője
is. Semmiféle európai művészettörténeti narratíva nem kerülhette (és ténylegesen nem
is kerülte) meg őt: nincs a tudománytörténetnek olyan iskolaalapító (Michael Podro
kifejezésével , kritikai”) képviselôjel3, aki ne integrálta volna rendszerébe, ne foglalt
volna állást vele kapcsolatban. Továbbá, jelenléte napjainkig folyamatosan kimutat¬
ható a mindenkori művészeti praxis eleven szövetében is: művész-szerepként, magatar¬
tás-mintaként éppúgy, mint bizonyos irodalmi és emocionális tartalmak, műfaji klisék,
formai-szerkesztési megoldások, technikai eljárások stb. hivatkozási alapjaként, hatások
és átvételek, illetve idézetek és hivatkozások formájában. A tulajdonnév idézőjelesíté¬
sének hangsúlyos gesztusát Mieke Bal részéről is nyilvánvalóan ez a paradigmatikus
szerep indokolta.
[Az egységelv nyomában] Nekem végül a Mozart-könyv újraolvasásával esett le a
tantusz. Azért nem tudtam mit kezdeni a Reading , Rembrandt" filozófiai eklekticizmu¬
sával, mert egyszerűen nem volt — a Fodor Gézáéhoz hasonlóan elkötelezett, szuverén és
érvelhető — saját álláspontom Rembrandt-ügyben. Hiába dolgoztam rajta már vagy két
évtizede, hiába írtam több művéről is terjedelmes elemzéseket, hiába konferenciáztam,
tanítottam tucatnyi alkalommal szemeszterről szemeszterre — sem az életműnek, sem a
személyiségnek nem képződött meg egy olyasféle koherens világképi olvasata bennem,
amely szilárd alapot kínált volna a legkülönfélébb kortársi interpretációk megítélésé¬
hez.!§ Amikor 2006-ban, Rembrandt születésének 400. évfordulóján alkalmam nyílt
13 Popro 1982
14 Nemcsak Mieke Bal tanulmányaira igaz ez, hanem pl. Joseph Heller Picture This (Kepzeljetek el) c. regényére
(Joseph Heller: Picture this, Putnam, New York, 1988, magyarul: Képzeljétek el, ford. Szilágyi Tibor, Árkádia, Budapest,
1990), vagy Peter Greenaway provokativ Nightwatchingjara is (Nightwatching. A View of Rembrandts The Night Watch
by Peter Greenaway, Veenman Publishers, Rotterdam, 2006): utóbbi például annak a harciasan elitkritikus, morä¬
lis lázadónak a figuráját újította fel a maga jellegzetesen posztmodern modorában, amelyről a szigorú történészi
kutatás mutatta ki, hogy nem több XIX. századi romantikus-ideologikus mítosznál. Bármily eredeti és élvezetes
19