Oldal 19 [19]
BEVEZETÉS HELYETT
landó feláldozni Mozartjának az emberi autonómia és a szabadság értékeinek jegyében
született pozitív örökségét.
Ez a bátor és intellektuálisan is megnyerő írás 2002-ben újfent személyesen is meg¬
érintett. Marxizmuson nevelkedett fiatal értelmiségiként magam is keresztülmentem
egy hasonló, bár kevésbé élesen reflektált meghasonláson. Már a 80-as években egyre
távolabb kerültem tanult világnézetem alapjaitól: szégyenkezve, tempót vesztve, és nem
azzal a radikalizmussal, mint számos pályatársam, leszakadtam iskolám és mestereim
köldökzsinórjáról. Választott szakterületem, a képzőművészetek , filozófiája" tekinteté¬
ben eleve nyilvánvaló volt, hogy a marxi-lukácsi esztétika teoretikus keretei, gondolati
hagyománya és művészetírói praxisa túlságosan is szűkre szabottak annak a roppant
szerteágazó civilizációs folyamatnak az áttekintéséhez, ahová a modernizmus, az avant¬
garde, majd a posztmodern az ezred végéhez közeledve eljutott — függetlenedni vágyó
érdeklődésem ezért is fordult igen korán a képek és általában a nem-verbális művésze¬
tek (például a táncművészet) specifikus hermeneutikájának, mediális sajátszerűségei¬
nek kutatása felé. A , Rembrandt-projekt", amely az évek során tanulmányokkal, egye¬
temi kurzusokkal, konferencia-előadásokkal bővült, tartalmában és módszertanilag is
mindinkább e kortársi kérdésfeltevés irányába tolódott. Annyiban továbbra is a Fodor¬
féle operaelemzés mintáját követtem, hogy rendre egy-egy műalkotás-individuum
magában való mélységi elemzésére törekedtem: ezek szerkezetéről bizonyos értelemben
, világszerű" szerveződést, az egykor használatos terminológia szerint olyan , intenzív
totalitást" föltételeztem, amelyben az ábrázolt , életanyag" tartalmi megítélésének és a
formaproblemäk megoldäsänak koherenciäja („tartalom és forma egysége") esztétikai
evidenciává válik. Azt reméltem, hogy előbb-utóbb összeáll ezekből egy tanulmány¬
füzér, amelynek egységét és koherenciáját pusztán a módszer, a művizsgálat induktív,
egyszersmind korszerű, szakhermeneutikailag megalapozott eljárása szavatolja majd.
[Az alapkérdés] Fodor Géza utólagos önrevíziója azonban egy alapdilemmával
szembesített: van-e az én Rembrandthoz fűződő személyes kötődésemnek is olyas¬
féle szubsztantív, világképi vagy morális tartalma, ami alkalomadtán, hasonlóan kétes
értékű kisajátítási kísérletek láttán engem is kritikus felszólamlásra késztetne? Tanács¬
talanságom arra utalt, hogy nem nagyon van. A 90-es években, a némiképp fetisi¬
zált kortársi , naprakészség? jegyében sokat forgattam például a holland irodalmár¬
narratolögus Mieke Bal terjedelmes Reading ,, Rembrandt’-jat?, ezt a sziporkázóan szel¬
lemes, rengeteg érzékeny megfigyeléssel zsúfolt, szertelenül sokféle szempontot kombi¬
náló posztmodern filozófiai-esztétikai pastiche-t — egy fejezetét 1995-ben be is válogat¬
tam az Enigma című folyóirat általam szerkesztett tematikus számába!9. Bal, vitatván
2 oe
a ,tiszta történeti" tudás lehetőségét, a művész nevét rendre idézőjelbe téve használta
9 Bar 1991
10 „Meridiän — A tekozlö: Rembrandt”, Enigma 14-15, [1997/1998], 33-164.; vö. Bar 1997-98
17