Seite 152 [152]
PUSKÁSNÉ IMRE BOGLÁRKA
a későbbi idők miatt még sok más nyelven is beszélsz. Ez csak álom, de minden
igaz és minden valószínű. Hát ne csodálkozz!" Ebben az alternatív és egészle¬
gesebb (vagy annak érzetét keltő) és gyermeki képzelettel egybefonódó valóság¬
ban a gyermek otthon lehet. Az ősök történeteiben a családot, amely se körülöt¬
te, se barátai körül nem egész, megélheti a nagypapa meséin keresztül. Ezek a
mítoszok tehát egyszerre jelképezik azt a burkot is, amely a világot jónak és
biztonságosnak láttatja — amelyre a család is hivatott lenne. A kapcsolódás
nagypapa és unokája között azonban mégsem valósul meg maradéktalanul: erre
utal a széder estéhez kapcsolódó rigmus felidézésről szóló jelenet, melyhez az
unoka nem tud, csak halandzsával kapcsolódni — nincs közös nyelv közte és a
nagyapja között. Még kevésbé tud a kisfiú kapcsolódni édesapjához, vagy talán
az apa nem tud kapcsolódni a fiához. Különösen is nagy a kontraszt a nagyapa
által mesélt mítoszok és az azokból kibontakozó világ, valamint az apa meséinek
és személyének hiánya között.
A regény végén az intézet ridegsége az apai világra emlékeztethet minket, ami
élesen szemben áll a nagyszülői házzal. Az intézetben nincsenek színek, sőt,
szinte hangok sem: a rendszeresen elrendelt csendek napokig tartanak. Míg
otthon még a fa levele is beszélt hozzá, addig itt társai is némák maradnak. Bár
a mű közben keveset tudunk meg arról, hogy mi fog megmaradni Simon Péter¬
ben a családi történetekből, egy dolog azonban már ekkor is kiválik számára:
hogy apja áruló. Ez egy különösen is tragikus jelenet, melyben a gyermeki elbe¬
szélő a felnőttvilág által kiosztott bélyeget internalizálva, azt valószínűleg nem
értve, csak érezve utal édesapjára. A kisfiú szemében apja nem a pártot, hanem
a családot, az otthont és őt árulta el, egyfajta Júdásként a nagyapai világot. Ennek
a kegyetlen valósága jelenik meg az intézetben és az ott lejátszódó perben. Ennek
tudósításában ugyanaz a nem-értés dominál, mint az apai vallomásnál, hiszen
a hallottakat nem szövik át Simon Péter észlelései. Az a tárgyalás azonban még¬
is más: nem a gyilkos szándékkal fellépők kapják a legsúlyosabb büntetést, hanem
az a fiú, aki semmit sem követett el. Áruló — kapja meg a címkét Merényi is; az
intézetben más szabályok szülik a hősöket és az árulókat, elinflálva, lebegővé
téve a fogalmakat ezáltal, kiszolgáltatva az adott kornak, ideológiának, narratí¬
vának. Mindent átható bizonytalanság ez, amely az egyes ember lelkétől a tár¬
sadalom, az egész világ működéséig terjed.
Az utolsó jelenet egy párnacsatával indul, amelynek az elbeszélő is része. A
könyv utolsó mondatai homályosan utalnak az ezt követő eseményekre:
20 Uo., 83.
* 150 +