A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZABÁLYOZÁSÁNAK
KÉRDÉSEI A SZABVÁNYOK TÜKRÉBEN
A mesterséges intelligencia (továbbiakban úgy is mint MI) szabályozásának
aktualitása vitán felül áll. Az új technológiák nyújtotta lehetőségek mellett mára
részletes feltérképezése zajlik az MI-rendszereket övező kockázatoknak is.
A magas fejlettségi szintet képviselő mesterséges intelligenciát különböző
diszciplínák jeles képviselői egyaránt gigantikus kockázattal járó technológiaként
prognosztizálják." A kockázati faktorok az alapvető emberi jogok széles spekt¬
rumával kapcsolatot mutatnak, felhívva ezzel a figyelmet az MI-alkalmazás
esetleges veszélyeire.? A mesterséges intelligencia soha nem látott mennyiségű
adathalmazból táplálkozva, különböző magas szakértelmet igénylő, többek között
matematikai és statisztikai, valamint egyéb módszerekkel igyekszik az emberi
intelligenciáéhoz hasonló eredményeket elérni. Mindazonáltal kockázatként
felmerül az ún. , black box" hatás, illetve az a tény, hogy a technológia nagyon
magas hatásfokkal, pillanatok alatt képes elvégezni a rá bízott feladatot, egy
hibás folyamat ezáltal hatalmas károkat, személyiségi jogsértést vagy konkrét
vagyoni kárt okozhat.
Az európai jogalkotás számos fundamentális mérföldkövet lefektetett, példá¬
ul a 2018. április 25-én rögzített MI-stratégiát, amely részben az MI társadalmi¬
gazdasági aspektusait, részben a körülötte megjelenő beruházásokat vizsgálta.
További mérföldkő volt , A mesterséges intelligenciáról szóló összehangolt terv",
! A különböző médiumokban 2023. április környékén felröppent az a hír, miszerint többek között
olyan híres emberek, mint Elon Musk, Yuval Noah Harari és Steve Wozniak is a mesterségesin¬
telligencia-rendszerek egyes fajtái fejlesztésének azonnali leállítását követelik. Christian Stöcker:
Die Rückkehr des Wunderglaubens, Spiegel, 2023. április 1. https://www.spiegel.de/wissenschaft/
kuenstliche-intelligenz-die-rueckkehr-des-wunderglaubens-kolumne-a-d53eb350-b5b5-4888-9bf8¬
8fc510d018b8 (Letéltés: 2023. április 15.)
Udvary Sándor: Az önvezető gépjárművek egyes felelősségi kérdései, Pro Publico Bono — Magyar
Közigazgatás, 7. évf., 2019/2, 146-155.