OCR Output

BOKOR ANNA

környezet hatásait. 1951 márciusában a gyülekezet gyűjtésbe akart kezdeni, hogy
a háború alatt megrongálódott templomot felújíthassák, de a megyei tanács
megtiltotta, hogy saját híveik között adományokat gyűjtsenek.? A toronyablakot
így az egyháztagok ingyen javították ki, ingyen fuvarral. A templom javítására
az újonnan megválasztott lelkész bizottságot hozott létre 1951 decemberében,
de sem magánvállalkozó, sem karbantartási szövetkezet nem vállalta a temp¬
lomfelújítást.

1952 júliusában helybeli iparosokat kértek fel a templom oldalának megjaví¬
tására, de ők sem vállalták a munkát az állványozáshoz szükséges anyag hiányá¬
ra hivatkozva, így a presbitérium elhatározta, hogy a gyülekezet tagjaitól gyűjt
állványanyagot." A karzatot és az orgonát a lelkész és a gondnokok saját kezűleg
hozták rendbe. A legszükségesebb javításokat így 1952 szeptemberére el tudták
végezni. 1954. november 7-én adtak hálát a felújítás teljes befejezéséért, amely
alkalmon Győry Elemér püspök és Mezey Gy. Lóránd esperes is szolgált. Az
eseményről Az Út című református hetilap is beszámolt: ,a nagy templomot a
gyülekezet egészen megtöltötte."

A Rákosi-korszak egyházüldözésének ellenére Szőnyben olyan élénk gyüle¬
kezeti élet folyt, amelyre kevés példát találhatunk ebben az időszakban. 1949
márciusában egész hetes evangelizációs sorozatot tartottak a gyülekezetben
vendég lelkipásztor meghívásával. 1951 decemberében, a lelkészbeiktató ünnep¬
ségen leánykar szolgált a meghívott lelkészek és papok mellett. Az 1955-ben
megjelent új énekeskönyvből az egyházmegyére jutó 265 példányból harminc
került Szőnybe. Ugyanebben az évben az énekes- és hittankönyvek hiánya miatt
írógépet vásárolt a gyülekezet.??

Az ifjúsági és gyermekmunka az ötvenes években megmutatkozó elnyomás
ellenére a szőnyi gyülekezetben élénken folyt tovább, amelyre számos fénykép
és beszámoló emlékeztet. A gyermekfoglalkozások mellett házi bibliaórák is
működtek a gyülekezetben.? A konfirmáló fiatalok száma nem csökkent az
ötvenes években, sőt, volt olyan év, amikor növekedett (1955-ben 32, 1956-ban
46 fiatal konfirmalt Szényben, lasd 1. és 2. kép). Folyamatos volt az iskolai hit¬
oktatás. Gyülekezeti kirándulásokat is gyakran szerveztek. Az almásfüzitői le¬
ányegyházbanis rendszeresek voltak a vasárnapi istentiszteletek, a szőnyi temp¬

2 SzREPJ, 1951. március 4.

30 SZREPJ, 1952. július 22.

5. Templomszentelés a szőnyi gyülekezetben. Győry Elemér püspök szolgálata a gyülekezet ünne¬
pén, Az Út, VII. évf., 46. szám, 1954. november 14—20., 3.

52 SZREPJ, 1955. augusztus 28.

33 Számadó-Turi: A Szőnyi Református, 279.

«74 ¢