hamartiológiai, valamint ekkléziológiai vonatkozásai. Élesen kirajzolódtak to¬
vábbá az egyházi gyakorlat nyomai a népi praxis cselekményein és szöveganya¬
gain, tehát a kiöröklődés egyértelművé vált. Ugyanígy tetten érhető volt az al¬
sópapság napi használatú szövegeiben a népszokások jelenléte, de nagyobb
léptékben is, a nem keresztyén motívumok megjelenése az egyházi exorcizmus
magasabb szintjén, tehát a befelé történő öröklődés is kétségtelenül valós mű¬
ködési folyamat. A vizsgálat során az is láthatóvá vált, hogy bár komoly teológi¬
ai tartalommal bírnak a népi módszerek, azok a hittudományi ismeretek hiá¬
nyából adódóan jelentős teológiai torzulásokon mentek keresztül, majd ezeket a
torzulásokat alkalmanként sikerrel szivárogtatták vissza az egyházba, a közvet¬
len papi vagy monasztikus rétegen keresztül. Végezetül megkíséreltem a hold¬
fohász típusú ráolvasások néprajzi értelmezésének korrekcióját, az esetükben
nélkülözhetetlen hittudományi szempontok figyelembevételével. Itt a sikeres
újradefiniálás gerincét az adta, hogy a hagyományos, természetszellemekhez
intézett fohász" értelmezés nonszensz, abban a tekintetben, hogy a ráolvasások
átfogó vizsgálatával megállapíthatóvá vált, hogy azok egyértelműen Jézust szó¬
lítják meg.
A kutatás zárultával megmaradt egy további vizsgálatra érdemes, nyitott
kérdés, miszerint az egyén hitének szempontjából valójában hasznos-e vagy
ártalmas a betegségek démoni lények képzetével való társítása. Márpedig ez ma
is egy fontos kérdés, hiszen a hiedelmekkel terhelt kistelepülési gyülekezetek
pásztorlásában, valamint a karizmatikus közösségek kegyességében gyakorlati
jelentősége van az állásfoglalásnak. Mindamellett, hogy ezekben az esetekben
az eredményeim segítséget nyújthatnak az értelmezésben, én magam úgy gon¬
dolom, a betegségdémonok intenzív feltételezése a mindenható Isten jelentősé¬
gének csökkenéséhez, a félmechanikus exorcizmus pedig a saját jelentőség túl¬
értékelődéséhez vezet a személyes hitéletben.