Page 40 [40]
DOMA PETRA
Ujságban. A terjedelmes írás kitér Edo mulatóinak és színházainak elhelyezke¬
désére, kinézetére, továbbá beszél az előadásokról is, melyek , hasonlithatatlanabbul
kôltéiebbek, naivabbak, szenvedélyesebbek és [...] emberiebbek”,% mint a nyu¬
gati előadások, de Vahothoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy ezek a drámák , nem
járnak saját lábaikon, [...] még mindig a khinai mintákat utánozzák, ami oly
tehetséges nemzetnél, mint a japáni, mindenesetre nagyon feltünő". Torzitäsok
természetesen ebben a szövegben is vannak, s nehéz megítélni, hogy Sámi pon¬
tosan mit látott, mivel minden esetben nyugati élményeihez hasonlította, és
az ismerős terminológiával próbálta megmutatni a látottakat. A szöveg végén
felsőbbrendűséget is lehet érezni, amikor a szerző a japán színműirodalom ér¬
tékét próbálja megítélni. Végül a látottak alapján — melyek szerinte a , legbizar¬
rabb képzelmeknek zürzavaros vegyülete"? — arra a következtetésre jut, hogy a
drámaírás Japánban még a gyermekkorát éli. Ebben az esetben egy külföldi
utazó egy-egy előadás megtekintése után, a japán történelem, irodalom és a le¬
gendák behatóbb ismerete nélkül valóban , zavarosnak?" és érthetetlennek ítél¬
heti az előadások cselekményét. A kabukidarabok ebben az időszakban azonban
már rendkívül kifinomultak voltak, az egyik legnagyobb drámaírójuk Csikamacu
Monzaemon (1653-1724), akit a „japän Shakespeare” nevvel is illetni szoktak,
szämos olyan darabot hagyott az utökorra, amelyet dramairodalmi szempontböl
semmikeppen sem lehet kezdetlegesnek nevezni. Ennek ellenere az 1800-as evek
vége a nyugati színház megjelenésével nem várt kihívások elé állította a műfajt,
így elképzelhető, hogy valóban , zavaros", a nyugati színházhoz igazodni próbá¬
ló előadások is színre kerültek már ebben az időszakban.
A következő hosszabb cikk tíz évvel később jelent meg. 1885-ben a Képes
Családi Lapokban Senger János ír szintén a kabukiról, de ő már külön női szín¬
házak meglétét is említi. Ez különösen fontos, mert 1877-től feloldották a nőket
korlátozó színpadi rendeletet, így erre valóban volt lehetőség. Senger — aki fel¬
tételezhetően külföldi tudósításokból tájékozódott — kitér rá, hogy a színházi
esték valójában napok, mivel az előadások délelőtt tizenegy órától akár éjfélig is
tarthatnak. Emlegeti a közönség erőszakszeretetét, amely miatt számos prog¬
ramban szerepel olyan előadás, melyben valaki szeppukut követ el, s ezt sok
művérrel teszik még látványosabbá. Az alapvetően sok kritikai felhangot tartal¬
mazö iras a zenet is egyhangünak, izetlennek, igazi „kinszenvedesnek” itelte.?°
33 Sámi Lajos: Japán hajdan és most. (Befejező közlemény). Szinészek és szinházak, Vasárnapi Ujság,
1875. november 14.
34 Uo.
35 Uo.
36 Senger János: Japáni és khinai szinházak, Képes Családi Lapok, 1885. március 8.
038