OCR Output

JAPÁNSZÍNHÁZ-KÉPÜNK 1844 ÉS 1900 KÖZÖTT

me

DOMA PETRA

BEVEZETŐ

A ki helyes fogalmat akar szerezni a japáni szinház különféle tulajdonairól, — szem¬
beszökő érdemeiről és kirívó hibáiról; a durva egyszerűség és pazar fény közötti el¬
lentéteiről; az ügyes érzéki csalódás és az otromba kiábrándulás gyors egymásután¬
jairól; és a minden következetesség nélkül történő váltakozásáról, a valódi drámai
izlés- és ügyességnek a szépészeti és emberi illem gondatlan megvetésével — annak
legalább egy megszakitatlan napot kell mindezek tanulmányozására szentelnie, korán

kell érkeznie és csak akkor távoznia midőn már mindennek vége van."

A magyar sajtóban először 1844-ben olvashattak az emberek a japán színházról,?
személyes tapasztalatszerzésre azonban csak huszonnégy évvel később volt le¬
hetőségük, amikor 1868-ban a Budai Népszínházban szerepelt a Niigatából ér¬
kező Ecsigo Kakubei Dzsisii, vagyis az ecsigói Kakubei Sárkány társulat. Ezt
megelőzően csupán egyetlen újságcikk jelent meg a japán színházról 1852-ben.
Ezek az írások azonban nem nyújtottak valódi ismereteket az olvasónak, inkább
zavarosak és homályosak voltak. A kiegyezést, illetve a Meidzsi-megújulást?
követően, és természetesen a Japán és az Osztrák-Magyar Monarchia közötti
hivatalos diplomáciai kapcsolatfelvétel" után nemcsak Magyarországon, hanem

¬

Szemere Attila [E. H. House]: Egy nap a japäni szinhäzban, Budapesti Szemle, Elsö kötet, 1873/2,
415.

Az adatok Koósz István bibliográfiájából származnak. Koósz István: A japán színház Magyaror¬
szágon, Budapest, 2019. https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/42789 (Letöltés: 2023. május 19.)
Az 1868-as Meidzsi-megújulás Japán meghatározó politikai átalakulása volt. Véget ért az 1185
óta fennálló sóguni rendszer, s a császári hatalmat hivatalosan helyreállították. Az 1867-ben
trónra lépő Meidzsi császár (1852—1912) uralkodása alatt Japánból nyugati típusú nagyhatalmat
kívántak létrehozni, így megnyitották az — addig a világtól viszonylag elzárt — ország kapuit, és
nagyfokú modernizáció és nyugatiasítás kezdődött, amely nemcsak a kormányzatra terjedt ki,
hanem az ország minden szektorát érintette.

1854-ben a kanagavai egyezményben az Egyesült Államok kikényszerítette a bakufuból, a japán
sóguni kormányzatból az első egyenlőtlen szerződést, amely kötelezte Japánt, hogy nyissa meg a
kikötőit a külföldi kereskedelem előtt. Ezt követően a szigetország 11 egyenlőtlen szerződést írt

D

w

>

+ 31°