Page 328 [328]
326 TAKACS-SANTA ANDRAS
Az , intézmény" szó ebben a tanulmányban nem a köznapi, hanem a szociológiai
értelmében szerepel: intézmény az, ami rendszerré, rendszeressé válik (intézménye¬
sül) egy társadalomban. Vagyis a társadalmi intézmények a társadalom azon alkotó¬
elemei, amelyek képesek reprodukálni önmagukat, és így jellemzően nemzedékeken
átívelően léteznek. Megkülönböztethetünk gazdasági, politikai, jog- stb. intézménye¬
ket (Miller 2019). Az intézmények bizonyos cselekedeteket lehetővé tesznek az em¬
berek vagy szervezetek számára, míg más cselekedeteket meggátolnak, de legalábbis
megnehezítenek.
Vajon milyen társadalmi szereplők lennének képesek szikrákat adni egy új kul¬
túra létrejöttéhez és így a Nagy Ökológiai Fordulathoz? Talán a legígéretesebb
lehetőség az, ha az ökológiailag elkötelezett, de önmagukban sok változtatásra
nem képes egyének összefognak egymással, és olyan (ki9közösségeket, alapve¬
tően baráti társaságokat alkotnak, amelyek új intézményeket létrehozva és egy
új gondolkodásmódot terjesztve kristályosodási magvai lehetnek egy új kultú¬
rának. A társadalmi atomizáció meghaladása jelenti tehát az egyik leginkább
reményteli kiutat az ökológiai válságból!
Miért tűnik reális forgatókönyvnek a közösségek újrafelfedezése? A Homo
sapiens mintegy 200 ezer éves történetének (Marean 2015) döntő részében az
emberek kis vadászó-gyűjtögető közösségekben éltek, a mezőgazdaság bő tíz¬
ezer évvel ezelőtti kialakulása után pedig egyre többen és többen faluközössé¬
gekben. Még a XIX. század elején is a világ emberi népességének 97-98 százaléka
falvakban lakott, vagy pedig nomád életformát folytatott állattartóként, illetve
vadászó-gyűjtögetőként (Ponting 1991 — vagyis alapvetően közösségekben lé¬
tezett. A látványos társadalmi atomizáció, az ,egyszemélyes csoportok" (Csányi
2002) általánossá válása csak a XIX. században induló és a XX-XXI. századra
kiteljesedő tömeges urbanizáció terméke. Történelmi távlatból nézve tehát a
jelenlegi, atomizált társadalmak tekinthetők egyértelműen anomáliának, s így
emberi természetünktől korántsem volna idegen visszatalálnunk a közösségek¬
hez. Sót, döntő többségünkben ott van a határozott vágy a közösségi létre, és
saját bőrünkön érezzük manapság a közösségek meglehetősen általános hiányát.
Milyen közösségekről van szó?
Ezen a ponton fontos tisztáznunk, hogy mit is értünk itt és most közösségen. Ezt
a fogalmat ugyanis már csak a társadalomtudományokban is sokan sokféle ér¬
telemben használták (jó áttekintést ad Légmán 2012), és akkor a szó köznyelvi
jelentéseiről még nem is beszéltünk.
Itt és most olyan közösségekről van szó, amelyekre az alábbi négy tulajdonság
mindegyike igaz. Egyrészt a közösség tagjai rendszeres és gyakori személyes
interakcióban állnak egymással, továbbá rendszeres időközönként azonos térben
tartózkodva kommunikálnak egymással. Nem tartoznak ide tehát a tisztán vir¬
tuális közösségek. Továbbá a rendszeres és gyakori személyes interakció nagy