OCR
TERMÉSZET, MŰVÉSZET, AKTIVIZMUS 269 Környezeti, etikai, emberi és állatjogi aggályok mellett a minket érő egészségkárosító hatások komolyságáról sincs tudomásunk a legtöbb vegyszerezett, antibiotikumokkal kezelt, ipari módon előállított élelmiszer esetében. Könnyen lehet, hogy épp a vesztünkbe futunk attól, amitől az életben maradást hisszük nap mint nap. Nem muszáj, hogy így legyen. Még a Földnek ezen a szerencsésebbnek mondott felén, itt és most sem az egyetlen alternatíva az elidegenedés. Van, aki emlékeiben kutathat, van, aki az interneten, lesz, akinek módjában áll, hogy saját maga is részt vállaljon az élelem előállításának hosszú folyamatában, és lesz, akinek nem. Egy biztos — mindannyian fogyasztók vagyunk. Saját táplálékot sem előállítani, sem lebontani nem tudunk a velünk együtt élő szervezetek tevékenysége nélkül. Mi vagyunk a tápanyagkörforgás egyik legkiszolgáltatottabb szereplői. Ennek ellenére — vagy éppen ezért — tudunk felelős részesei lenni az ökoszisztémának? Annak a szimbiózisnak, amit úgy hívnak, élet? Ebben hiszek és ezért alkotok. Jelen kutatásomban három irányból kezdtem vizsgálni az élelmeink útjának komplex jelenségét. Időrendben az első sorozat a Wild ining címet viseli, és a gyűjtögetés, illetve a mai fogyasztói kultúránk kapcsolatával foglalkozik. A második a 7alaj teríték, amelyben a talajjal kapcsolatos érzeteinket, gondolatainkat és a tisztaságról alkotott képünket teszem megkérdőjelezés tárgyává. A harmadik kollekciónak pedig a Food in situ cimet adtam, ahol gyökérzöldségek jelentették a kiindulópontot az élelem, a talaj és az ember hármas viszonyának körüljárásában. A Wild ining sorozatban a modern ember vadnövényekkel kapcsolatos tudásának eltűnésére fókuszáltam. Mekkora értéke van a saját kezünkkel szüretelt bogyóknak az ultrafeldolgozott ételek és az azonnal fogyasztás korában? Vajon tudnánk élelemkérnt tekinteni a városban növő ehető vadnövényekre, ha ismernénk őket? Hogyan változik a szüretelés révén a fogyasztáshoz való viszonyunk? Ezeket a kérdéseket tettem fel a sorozat egyik darabjával, a Jutalommal is. A sokak gyerekkorából jól ismert rágóautomata formáját ültettem át nemes anyagokba: üvegbe és kerámiába azzal a csavarral, hogy az üvegburában nem egyforma méretű színes labdákat vagy golyókat látunk, hanem egy halom szúrós vadrózsaágat piros csipkebogyókkal. Az instant elérhetőség gondolata átértékelődik. A Talaj teríték egy kísérlet a termőföld és az étkezés közötti gondolati távolságok lecsökkentésére, az asszociációk és összefüggések átjárhatóságának növelésére mindennapi étkezéseink során. A kollekció lapát alakú kerámiatálalókból és különböző talplenyomatokat magukban őrző tálakból áll, melyek mindegyike gyümölcsök vagy snackek tálalásához használható. A szemeteslapát mint a civilizált életünk egyik kulcsfontosságú eszköze — ha ügy tetszik, akár a piszok egy lehetséges szimbóluma is — önmagában furcsa forma az étkezőasztalon. Ugyanígy lábnyomokkal is leginkább a földön (aszfalton, padlón) találkozunk, vagyis az evéstől a lehető legtávolabbi helyet foglalja el a képzeletünkben, hisz az egyik tiszta, a másik "koszos-. Igen ám, de a nemes anyag nyújtotta transzformációs lehetőségek a nézőben a "piszok színeváltozását: segíthetik, vagyis annak elfogadását, hogy élelem befogadására alkalmas — méghozzá tiszta — tárgy az, amit