OCR Output

AZ ÉLELMEZÉS MINT GLOBÁLIS KIHÍVÁS 219

gató sajátos gazdaságszerkezet és társadalmi formák nélkül. Mint minden esetben,
az élelmiszer előállítása, feldolgozása és kereskedelme egy komplex társadal¬
mi-gazdasági rendszerbe ágyazódott és annak megfelelően működött. A hagyo¬
mányos parasztság léte, a paraszti közösségekre alapuló társadalmi rend a tör¬
téneti kapitalizmus formaváltozásai nyomán azonban világszinten fokozatosan
eltűnt, illetve eltűnőben van (van der Ploeg 2008).

Az 1960-as években elsősorban Norman Borlaug munkássága nyomán be¬
robbanó ún. , zöld forradalom" az ipari mezőgazdaság világszintű elterjedését
jelentette, elsődlegesen az élelmiszer-biztonság jelszava alatt. A Borlaug által
képviselt szellemiség a vele szemben felvethető komoly aggályok ellenére a mai
napig befolyásos irány. Számos élelmiszer-biztonsági érvelés állítja, esetleg su¬
galmazza, hogy az ipari mezőgazdaságnak nincs és nem is lesz reális alternatívája.
A nincs alternatíva" típusú érvelés összecseng az 1970-es-80-as években ki¬
bontakozó, azóta pedig világszerte szinte egyeduralkodó neoliberalizmus poli¬
tikai-gazdaságtani doktrínájával. Ezek az összefüggő, párhuzamos folyamatok
formálták a társadalmi-gazdasági rendet — és benne az élelmezést — a világ gya¬
korlatilag minden pontján azzá, amit ma látunk. A változások nyomán kialakult
modern mezőgazdaság nemcsak a bennszülött és helyi közösségek puszta létét
veszélyezteti, de az ökoszisztémákra, illetve a biodiverzitásra is rombolóan hat,
nem számítva az élelmiszer-biztonsági aggályokat, melyek az utóbbi években
kibontakozó világszintű válságokban egyre nagyobb publicitást kaptak.

Eseti-pragmatikus alternatívák

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a fenntarthatóság — az 1980—90-es évek
óta — a globális kihívásokkal kapcsolatos gondolkodás egyik kulcsfogalma lett.
A FAO meghatározása szerint a fogalom a mezőgazdaságban , a természeti erő¬
forrás-bázis olyan menedzselése és megőrzése, valamint a technológiai és intéz¬
ményi változások olyan irányba terelése, hogy az emberiség szükségleteinek
folyamatos kielégítése a jelen és a jövő generációi számára egyaránt biztosított
legyen. Ez a fenntartható fejlődés megőrzi a termőföldet, a vizeket a növény- és
állatgenetikai erőforrásokat, környezeti szempontból nem káros, műszakilag
megfelelő, gazdaságilag életképes és társadalmilag elfogadható" (FAO, 1991.
Ebből a meghatározásból is látható, hogy a fenntarthatóság fogalmával vázolt
keret meglehetősen tágas, ami azt jelenti, hogy széles azoknak az alternatíváknak
a skálája, melyek fenntarthatóságot ígérnek a mezőgazdaságban - a kritikusok
szerint szélesebb is a kelleténél. A konkrét termesztéstechnológiai kérdések mel¬
lett számos esetben találkozhatunk olyan megoldásokkal, melyek a társadal¬
mi-gazdasági viszonyok radikális átalakítása nélkül is működőképes alternatívá¬
kat kínálnak az élelmiszer-rendszerek különböző pontjainak reformján keresztül.

Az egyik leggyakrabban tárgyalt és legígéretesebbnek tűnő irány az élelmi¬
szer-rendszerek térbeli viszonyainak módosításán keresztül kíván változást elérni.
Az előzőek alapján világos, hogy az élelmezés globális rendszerbe szerveződik.