Page 198 [198]
OCR
196 PIRISI GÁBOR súlyos következményekkel járhat. Ebből is látszik, hogy az eltartóképesség kérdése közgazdaságilag értelmezendő: milyen áron lehet megtermelni elegendő élelmiszert 10 milliárd embernek? Vannak további fenyegető ellentmondások, amelyek sötét fellegként tornyosulnak a közeljövő horizontján. A népességnövekedés legjobb ellenszere, ahogy láttuk, a gazdasági növekedés és a modernizáció. Ez viszont az egy főre jutó fogyasztás növekedésével is együtt jár, vagyis az élelmiszer iránti igény fokozódni fog. Igaz, a gazdasági növekedés azt is lehetővé teszi, hogy ezt magasabb áron vásárolják meg. Ugyanakkor a gyarapodó jólét más javak iránt is keresletet támaszt: tartós fogyasztási cikkek, például járművek, az ehhez szükséges üzemanyagok, a növekvő mobilitás költségei — mindnek a Föld erőforrás-készleteit próbára tevő ára van. Napjainkban már meglehetősen elterjedt és jól ismert az ökológiai lábnyom koncepciója, amely az emberi fogyasztás erőforrás-szükségletét az ezek megtermeléséhez szükséges területtel hasonlítja össze. Jelenleg ez a mutató globálisan 1,7-szeres túlfogyasztást mutat. Hasonló mutatószám a globális túlfogyasztás napja, ami 2022. július 29-ére esett: onnantól nem a hozamokat, hanem magát a tőkét használjuk fel a mindennapi igényeink kielégítéséhez. Ez elvezet minket a probléma magjához: ki tudjuk-e elégíteni 10 milliárd ember fogyasztói igényeit anélkül, hogy bolygónk klímája összeomlana? Vagy talán inkább úgy kell ma már megformálnunk ezt a kérdést, hogy mindama pusztítás ellenére, amelyet a bioszférában tettünk és amit az ember indukálta klímaváltozás okoz saját agrárrendszereinkben, képesek leszünk-e ellátni ezeket az igényeket (Ray et al. 2019; Rockström et al. 2009; Schneider et al. 2011). Ez az a kérdés, amely meg fogja határozni a következő évtizedek globális fejlődését. Ha nem találjuk meg a megoldást, az erőforrások újraelosztásáért folytatott küzdelem nagyon is valóságos formát ölthet majd. Közös jövőnkben a demográfiai kérdések kulcsszerepet játszanak ugyan, de a gyermekvállalás kérdését nem lehet csak társadalmi vagy ökológiai nézőpontból szemlélni, nem szabad azt kiragadni onnan, ahová elsősorban tartozik: a családok, a párok, a nők legszemélyesebb döntései közül. Hogy van-e vagy lesz-e gyermekünk, és hogy mennyi? Az emiatti aggodalmat hagyjuk meg a statisztikusoknak, kutatóknak és politikusoknak, és inkább azzal szolgáljuk az emberiség közös ügyét, hogy tudatosan készülünk a változásokra, és ebben a szellemben tanítjuk gyermekeinket is.
