Page 197 [197]
OCR
NÉHÁNY SZÓ A GLOBÁLIS TÚLNÉPESEDÉSRŐL 195 Túlnépesedett Föld? Az a kérdés, hogy hány embert képes eltartani a Föld, voltaképpen nagyon tudománytalan, tudományos megközelítésből nem választolható meg egyetlen számmal. Hiszen előbb definiálni kellene, mit értünk eltartás alatt. Az élet fenntartásának minimálisan szükséges szintjét? Valamiféle polgári jólétet? Amikor az eltartóképességről gondolkodunk, történelmi távlatokban újra és újra beleütközünk Malthus tanulságába: valóban kialakultak olyan helyzetek, amelyben viszonylag zárt, autark társadalmi-gazdasági rendszerek összeomlottak a válságba jutott mezőgazdaság miatt. A Kínán időről időre végigsöprő történelmi éhínségek, a Karácsony-szigetek rejtélyes kultúrájának bukása vagy a modern időkben a 19. századi írországi burgonyavész figyelmeztetnek a lokális túlnépesedés veszélyeire. Mielőtt túlságosan átadnánk magunkat a jövővel kapcsolatos szorongásnak, idézzük fel azt a történeti tapasztalatot, hogy minden lokális válság ellenére az emberiség hosszabb távon egyre gyarapodó jólétben él. Az elmúlt évben szó szerint százmilliók emelkedtek ki az extrém szegénységből, elsősorban Kína, másodsorban India gyarapodásának köszönhetően. Bár a szegénységi küszöbbel kapcsolatos számításokat sok vita övezi, valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az extrém szegénységben élők aránya világszerte a felére csökkent 1990 és 2020 között. Az élelemtermelés is lépést tartott a népesség növekedésével: a FAO adatai szerint 1960 és 2020 között a rendelkezésre álló egy főre jutó napi kalóriamennyiség 2200 kcal-ról közel 3000 kcal-ra nőtt, és még a legszegényebb országok körében is tapasztalhatunk mintegy 1590-os növekedést. Az élelemtermelés kiterjesztésében jelentős szerepet játszott az extenzív jelleg, vagyis a termőterületek növelése a természetes ökoszisztémák rovására. De a növekedésnek vannak intenzív komponensei is: a búza hektáronkénti globális átlaghozamai 1960 és 2020 között 3,4-szeresére, a kukoricáé 2,8-szorosára, a rizsé 2,3-szorosára, a szójababé 2,5-szeresére nőtt (World Bank). Elvileg ennek a növekedésnek bőven vannak még tartalékai: nagyon messze vagyunk attól, hogy világszerte elterjedjenek az elérhető legjobb, a környezeti erőforrásokat a leghatékonyabb módon felhasználó technológiák, amelyek alkalmazásával az élelmiszer-termelés jelentős további növekedése lehetővé válna. Összességében nincs okunk azt feltételezni, hogy a Földön ne lennénk képesek elegendő élelmiszert termelni kilenc- vagy tízmilliárd ember számára (Seekell et al. 2017). Az éhínség, az alultápláltság regionális jelleggel újra meg újra felüti a fejét, kivétel nélkül olyan országokban, amelyek kifejezetten szegények, és képtelenek a helyben hiányzó élelmiszert a világpiacról beszerezni. 2022-ben, amikor ezek a sorok íródnak, az északi félteke nagy részét sújtó extrém aszály, a Kelet-Európa termőföldjein pusztító orosz-ukrán háború teszi próbábra a világ élelemellátását. Az élelmiszerek árának megugrása a fejlett országok lakóinak többsége számára csak bosszúságot, kényelmetlenséget, esetleg a takarékosság kényszerét hozza. A legkevésbé fejlett és élelmiszer-importra szoruló országok esetében azonban
