Oldal 164 [164]
OCR
162 VARGA ANNA a kutatásnak a motivációját is egy jelenkori természetvédelmi kérdés jelenti, mint például, hogy az erdei legeltetésnek milyen szerepe lehet a hullámtéri területek természeti értékeinek a megőrzésében (Varga et al. 2019: 1439. Többek között ezért is fontos, hogy a kutatási eredmények ne csak a szakmán belül legyenek elfogadottak, hanem tágabb társadalmi és döntéshozói szférák számára is ismertek legyenek. Ezért aztán az ismeretterjesztés is szerves részét képezi sokszor ezeknek a kutatasoknak (pl. Varga et al. 2019; Varga—Bajomi 2021, http 4.). Nemzetközi egyezmények és kezdeményezések példái A természetvédelmi célkitűzések és az azokat elősegítő szabályozások egyik legfontosabb platformját jelentik a különböző hazai és nemzetközi egyezmények, melyek elsősorban a döntéshozók irányába tudják elősegíteni a , természetvédelem ügyét". Ezért is fontos, hogy ma már egyre több nemzetközi egyezmény és gyakorlati példa is felhívja a figyelmet arra, hogy a természeti-kulturális sokféleség, valamint a kultúrtájak a világ természeti értékei szempontjából is kulcsfontosságúak, ezért védelmük, fenntartásuk napjaink legfontosabb természetvédelmi céljävä vält (Fisher et al. 2012: 167-175; Rotherham 2015: 3405; Schmeller-Bridgewater 2016). Az elmúlt évtizedekben egyre több példa mutatja, hogyan lehet a hagyományos tájhasználatot, hagyományos ökológiai tudást (anni et al. 2015) vagy a tájjal való közvetlenebb kapcsolatot feléleszteni (Celentano-Rousseau 2010). Ilyen például a fák botolásának újjáélesztett gyakorlata Olaszországban (Coppini— Hermanin 2007) és Angliában (Read et al. 2010; Jorgensen 2013). Mindehhez a tájtörténetet (Foster et al. 2003; Cevasco et al. 2015) és a hagyományos ökológiai tudást (Hunn et al. 2003) feltáró kutatások jelentős mértékben tudnak hozzájárulni. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai pedig arra mutatnak rá, hogy ennek leghatékonyabb módja, ha mindezek a kutatások és természetvédelmi kezelések a helyi lakosok aktív bevonásával történnek (pl. http 2; Mihók et al. 2016). Ezt a közösségi-természetvédelmi területek (community-conserved areas) példázzák talán a legjobban (Berkes 2004; Varga-Bajomi 20219. Számos nemzetközi egyezmény hívja fel minderre a figyelmet, melyek közül európai szinten kiemelendő a Tajegyezmény és a Natura 2000-es halozat (Agnoletti-Rotherham 2015). Az utóbbinak nem kifejezetten a biokulturális sokféleség megőrzése a célja, de mind az élőhely-, mind a madárvédelem szempontjából olyan gazdálkodási formákat támogat, melyek lényegében mégis a hagyományos tájhasználati elemek gyakorlatát segíti elő (pl. legeltetés). Ezt támogatja a FAO és az UNESCO által koordinalt Globally Important Agricultural Heritage Systems projekt is (http 3.). Nemzetközi viszonylatban az UNESCO a világörökség-cím kritériumai révén már az 1990-es évektől elismeri azokat a tájakat, melyek valamiféle emberi tevékenységnek köszönhetik különlegességüket, szorosan összefonva a természeti és a kulturális örökséget. Ennek jó példája a hortobágyi szikes puszta és a használatukhoz kötődő pásztorvilág kapcsolata. Szellemi kulturális örökségként is
