Oldal 162 [162]
OCR
160 VARGA ANNA A HÖT természetvédelmi szempontú felhasználása különösen azon élőhelyek esetében fontos, amelyek kialakítása és fenntartása (pl. hegyi kaszálórétek, fáslegelők) ennek a tudásnak a birtokában tud megvalósulni hatékonyan és hosszü tävon (Anderson 2005; Babai-Molnär 2014). Ezeknek az élőhelytípusoknak a fenntartäsa a hagyomänyos täjhasznälati mödok alkalmazäsät, jelentös emberi munkaerőt és gazdálkodói odafigyelést is igenyel (Oteros-Rozas et al. 2013; Varga et al. 2017a). Az elmúlt évszázadban e használati módokat gyakran felhagyták, melynek következtében a jelentős természeti és kulturális értékkel bíró területek Európa-szerte is jelentősen visszaszorultak (Schmitz et al. 2012. A felhagyás után az élőhelyek visszaalakítását és fenntartását sok helyen a természetvédelem kezdte meg, és folytatja csaknem kizárólagosan. Mindebből az következik, hogy ideális esetben a hagyományos tájhasználat elismerésével a mögötte álló HÖT is ugyanúgy ismert, megbecsült és alkalmazott lesz. Vannak esetek, amikor ez valóban így történik (Hirschnitz-Garbers-Stoll-Kleeman 2011), ám a HÖT a támogatási rendszerekben, előírásokban (pl. Natura 2000) vagy gyakorlati szinten sokszor nem vagy csak névleg kap elismerést. Az okok — a korábban felsoroltakon túl — a természetvédelmi szakemberek oktatásában és munkamódszerében rejlik. Meghatározóak a top-down és a tudományalapú döntések, valamint hogy a természetvédők tanulmányaik során csaknem kizárólag a nyugati, akadémiai tudomány világával, annak természettudományos szemléletével és ismereteivel találkoznak (Standovär-Primack 2001, Mihök et al. 2016). Mindezt tovább erősíti, hogy a HÖT-tel rendelkező helyi lakosok alacsony érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek (Heikkinen et al. 2012). A probléma megoldását elősegítheti, ha egy érdekcsoport aktív részesévé tud válni a HÖT hanem az azt potenciálisan befogadó, felhasználó közösségeknek ehhez a tudáshoz való viszonyát is. A természetvédelmi kezelések kapcsán az egyik legfontosabb befogadó csoportot a természetvédelmi őrök, a nemzeti parki szakreferensek, illetve más természetvédelmi szakemberek alkotják (Lewis 1989: 940; Robinson—Wallington 2012; Varga et al. 2017b), akiknek tudäsäröl és azon belül a hagyományos ökológiai tudásról alig áll rendelkezésre információ (Babai—Molnar 2013, Oteros-Rozas et al. 2013; Hernandez-Morcillo et al. 2014). A népi természetismeret kutatásának a magyar néprajzban és ökológiában voltak már előzményei, de magát a hagyományos ökológiai tudás kifejezést és koncepciót Molnár Zsolt és kollégái vezették be az ökológia szakterületére. A megelőző korokban népi természetismeretként, állatismeret vagy növényismeretként, gazdálkodási rendként vagy éppen népi vallásossági elemként, népmesei ismeretként vagy a tudásátadás népi módjaként ismertették mindazt, amit a hagyományos ökológiai tudás magába foglal és foglalhat (pl. Herman 1914; Paládi-Kovács 1979; Takács 1980; Péntek — Szabó T. 1985; Paládi-Kovács 2001; Andrásfalvy 2007). Majd későbbiekben az ökológiai antropológiai kutatások révén került egyre inkább fókuszba a természettudományos jelenségek és a társadalom viszonyának kérdésköre (Borsos 2004; Babai 2021.
