Page 162 [162]
160 VARGA ANNA
A HÖT természetvédelmi szempontú felhasználása különösen azon élőhelyek
esetében fontos, amelyek kialakítása és fenntartása (pl. hegyi kaszálórétek,
fáslegelők) ennek a tudásnak a birtokában tud megvalósulni hatékonyan és
hosszü tävon (Anderson 2005; Babai-Molnär 2014). Ezeknek az élőhelytípusok¬
nak a fenntartäsa a hagyomänyos täjhasznälati mödok alkalmazäsät, jelentös
emberi munkaerőt és gazdálkodói odafigyelést is igenyel (Oteros-Rozas et al.
2013; Varga et al. 2017a). Az elmúlt évszázadban e használati módokat gyakran
felhagyták, melynek következtében a jelentős természeti és kulturális értékkel
bíró területek Európa-szerte is jelentősen visszaszorultak (Schmitz et al. 2012.
A felhagyás után az élőhelyek visszaalakítását és fenntartását sok helyen a ter¬
mészetvédelem kezdte meg, és folytatja csaknem kizárólagosan. Mindebből az
következik, hogy ideális esetben a hagyományos tájhasználat elismerésével a
mögötte álló HÖT is ugyanúgy ismert, megbecsült és alkalmazott lesz. Vannak
esetek, amikor ez valóban így történik (Hirschnitz-Garbers-Stoll-Kleeman 2011),
ám a HÖT a támogatási rendszerekben, előírásokban (pl. Natura 2000) vagy
gyakorlati szinten sokszor nem vagy csak névleg kap elismerést. Az okok — a
korábban felsoroltakon túl — a természetvédelmi szakemberek oktatásában és
munkamódszerében rejlik. Meghatározóak a top-down és a tudományalapú
döntések, valamint hogy a természetvédők tanulmányaik során csaknem kizá¬
rólag a nyugati, akadémiai tudomány világával, annak természettudományos
szemléletével és ismereteivel találkoznak (Standovär-Primack 2001, Mihök et al.
2016). Mindezt tovább erősíti, hogy a HÖT-tel rendelkező helyi lakosok alacsony
érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek (Heikkinen et al. 2012). A probléma
megoldását elősegítheti, ha egy érdekcsoport aktív részesévé tud válni a HÖT
hanem az azt potenciálisan befogadó, felhasználó közösségeknek ehhez a tu¬
dáshoz való viszonyát is. A természetvédelmi kezelések kapcsán az egyik leg¬
fontosabb befogadó csoportot a természetvédelmi őrök, a nemzeti parki szak¬
referensek, illetve más természetvédelmi szakemberek alkotják (Lewis 1989: 940;
Robinson—Wallington 2012; Varga et al. 2017b), akiknek tudäsäröl és azon belül
a hagyományos ökológiai tudásról alig áll rendelkezésre információ (Babai—Mol¬
nar 2013, Oteros-Rozas et al. 2013; Hernandez-Morcillo et al. 2014).
A népi természetismeret kutatásának a magyar néprajzban és ökológiában
voltak már előzményei, de magát a hagyományos ökológiai tudás kifejezést és
koncepciót Molnár Zsolt és kollégái vezették be az ökológia szakterületére.
A megelőző korokban népi természetismeretként, állatismeret vagy növényis¬
meretként, gazdálkodási rendként vagy éppen népi vallásossági elemként, nép¬
mesei ismeretként vagy a tudásátadás népi módjaként ismertették mindazt, amit
a hagyományos ökológiai tudás magába foglal és foglalhat (pl. Herman 1914;
Paládi-Kovács 1979; Takács 1980; Péntek — Szabó T. 1985; Paládi-Kovács 2001;
Andrásfalvy 2007). Majd későbbiekben az ökológiai antropológiai kutatások
révén került egyre inkább fókuszba a természettudományos jelenségek és a
társadalom viszonyának kérdésköre (Borsos 2004; Babai 2021.