Az egyre szélesebb körben elismert, jogállami keretek között magától értetődő¬
nek tűnik, hogy az államok a felmerülő problémákat elsősorban jogi eszközök¬
kel kívánják megoldani. A XXI. század első negyedében egymást érő válságok
láttán azonban felvetődik a kérdés, hogy a nemzetközi közösség, illetve a nem¬
zetközi jog az elmúlt évtizedekben miért nem volt képes hatékonyan kezelni,
illetve megelőzni a globális környezeti problémák kialakulását? Ha visszatekin¬
tünk a modern", intézményes környezetvédelem eddigi történetére, a nemzet¬
közi szerződések és egyéb dokumentumok, a tudományos és ismeretterjesztő
könyvek és műsorok számának látványos növekedése alig vezetett kedvező
irányú változásokhoz a környezet állapotában.
Vannak bizonyos eredmények egyes régiókban, de összességében látványos
sikerekről, valódi megoldásokról nem beszélhetünk. Tudományos ismereteink,
technikai tudásunk és fejlettségünk ellenére az elmúlt évtizedekben az egyetlen
olyan környezeti kihívás, amelyre utólag bár, de mégis viszonylag gyorsan és
eredményesen tudtak reagálni a világ országai, az ózonréteget károsító anyagok
felhasználásának a visszaszorítása volt (Shaw 2017: 740). Sőt, mostanra egyértel¬
művé vált, hogy az emberiség egészére nézve a két legsúlyosabb környezeti
kihívássá az éghajlatváltozás fokozódása, illetve a biológiai sokféleség csökkenése
vált, melyek egymással is szorosan összefüggő, egymást erősítő folyamatok, és
egyre közvetlenebbül befolyásolják az egyes emberek, a társadalmak és a világ¬
gazdaság jövőjét.
Annak ellenére, hogy a döntéshozatal során a gazdasági érdekek és szempontok
továbbra is egyértelmű prioritást élveznek a környezeti követelményekhez képest,
immár nem csupán a gazdaság által okozott környezetszennyezés miatt kell ag¬
gódnunk, hanem egyre inkább a környezet állapotának romlása, pontosabban
annak gazdasági és társadalmi következményei miatt, amelyek egyre jobban fe¬
nyegetik az ENSZ legfontosabb célját: a nemzetközi béke és biztonság fenntartását.