ott gyorsétterem, illetve szupermarket épüljön. Nagyon sok esetben olyanok
használják az adott, nagyobb településen meglévő infrastruktúrát, akik nem ott
élnek, csak napközben, esetleg szabadidő eltöltésére érkeznek oda, és a dolguk
végeztével hazautaznak. Mindez Zaj- és levegőszennyezést jelenthet a lakosoknak,
akik az önkormányzat megnövekedett bevételéből hasznot nem látnak, az ön¬
kormányzat pedig sokszor később már nem érdekelt a beruházó által megvaló¬
sított projekt túlzott ellenőrzésében.
Közismert és nagy port felkavart eset a garéi és hidasi hulladéklerakó telepek
ügye. A lerakókba már az 1970-es évek vége óta szállított a Budapesti Vegyi
Művek veszélyes klórtartalmú hulladékot (tetraklórbenzol-származék), amely a
szakszerűtlen tárolás következtében elszennyezte a környék talaját, talajvizét és
levegőjét. A lerakóból évtizedekig át jutott a szabadba a veszélyes klórvegyület,
mire a cég megkezdte a környezet kármentesítését. A vállalat a probléma meg¬
oldásának jegyében egy szemétégető felépítését is tervezte a térségbe. A garéiak
elfogadták a terveket a BVM által felajánlott kompenzációért cserébe, azonban
a környék kistelepülései, valamint a híres bortermelő vidékek (Villány, Siklós)
és turisztikai központok (Siklós, Harkány) lakosai erőteljes tiltakozásba kezdtek.
A mozgalom hatására a tervezett hulladékégető végül nem épült meg, ugyanak¬
kor a terület végleges rekultivációja is várat magára. A Greenpeace 2015-ös mé¬
rései szerint a rákkeltő kockázatú tetraklórbenzolok koncentrációja a talajvízben
a normál határérték több mint 1600-szorosa, a triklórbenzoloké közel 1200-szo¬
rosa. A talaj és talajvíz veszélyeztetettsége miatt a Dél-dunántúli Környezetvédelmi
Felügyelőség már 2002-ben kötelezte a BVM-et a lépések megtételére, azonban
a rendezés a mai napig nem történt meg."
Az érintettek (helyi lakosság, zöld civil szervezetek) többnyire különböző
fejlesztések kapcsán kerülnek kapcsolatba a döntéshozókkal, mivel ezek szük¬
ségszerűen a környezet megváltoztatásával történhetnek (Kákai 2020). A fejlesz¬
téspolitikai tervezésben az 1980-as évek végétől megjelentek a fenntartható
fejlődés elemei, ahol a gazdasági növekedés önmagában nem érték, csak eszköz,
ami optimális esetben nem vezethet sem a társadalmi értékek, sem a természeti
és épített környezet egyensúlyának megbomlásához. A gazdasági növekedés
elvének dominanciája a fejlesztéspolitikában alkalmazkodási kényszerpályákat
hoz létre, melyek egyensúlytalanságot idézhetnek elő, a problémaspirál pedig
megakadályozza, hogy a rendszer visszaállítsa a saját egyensúlyát. Az egyensúly
megbomlása és tartóssá válása társadalmi és környezeti konfliktusokhoz vezet.
A fejlesztéspolitikai tervezés nem csupán műszaki, hanem morális tevékenység
egyben, ami az érdekkülönbségek mögötti értékkülönbségek feltárására és azok
kiegyenlítésére törekszik, figyelembe veszi az adottságokat és a földrajzi, térségi,
lokális sajátosságokat. Erre azért is szükség van, mert a technikai ismeretek