Page 89 [89]
ZÖLDTÖRTENELEM® 87
tájhoz. Az életmű ez utóbbi része a 21. századi, alább bővebben kifejtett korszak¬
váltás miatt várhat újrafelfedezésre.
Integratív szerepe lehet annak is, ha a történész kevéssé ismert hiányokra és
veszteségekre, illetve ezek pontosan megfigyelt emberi arcára irányítja a figyel¬
met. A közelmúlt közép-európai dimenziókkal bíró deportálásokra és népirtás¬
sal összefüggő történésekre vonatkozó kutatásai megmutatták, hogy a tájhoz
való viszony milyen fontos a kényszerű helyváltoztatások megélésében (Praczyk
2018; Huhák 2019; Kelbert 2016).
A reflexivitásnak helye van a környezeti válságtudat történeti értelmezése
során is. Vajon a válságérzet történetének újabb fejezetéről van szó, vagy valóban
új korszakról, valami soha nem tapasztaltról? A tudomány jelenlegi állása alapján
persze utóbbiról, a környezeti válság eszmetörténetének azonban ebben az
esetben is jelentősége van. Megismerhetjük például, hogy mi szabott határt a
válságra vonatkozó tudás terjedésének vagy éppen a válaszoknak (Rich 2019).
Vagy azt, hogy vádolhatjuk-e a válságért a történészek által a múltban elmon¬
dott történeteket? A történészi tevékenység korlátairól és nehézségeiről való
gondolkodást az utóbbi évtizedekben az emlékezetpolitika mellett leginkább a
történészi történetmesélésből adódó ellentmondások érdekelték. A mediatizált
tevékenységek mindennapi jelentősége megnőtt, s talán ebből adódóan egyre
több tudásterület ismerte fel annak jelentőségét, hogy ,az önmagát és a világot
megismerni vágyó ember történetekben dolgozza fel és osztja meg másokkal
információit. Fogalmai történetekbe ágyazottan rendeződnek el és válnak tudása
alapegységeivel" (Szécsi 2020: 93). A történészi történetmondást a szakmai kö¬
zösségen belüli kommunikációt, érvényesülést és értékelést lehetővé tevő pub¬
likációk íratlan szabályai, az úgynevezett , academic writing" is megkövetelik és
egyben keretek közé is szorítják. Már néhány évtizede ismert probléma, hogy a
történetmondás kényszere közelebb viszi a történelmet az irodalomhoz, s ezzel
az elbeszélés is az irodalmi elbeszélés narratív sémáinak valamelyikéhez válik
hasonlatossá. A történész által megszólaltatott vagy leírt személyek szereplőkké
válnak. A kliometrikus, tehát statisztikai műveletekre törekvő történetírás nép¬
szerűsége az 1970-es és 1980-as években csak rövid ideig tartott, de az utóbbi
évek digitális áttörései, a szoftveres eszközök elérhetősége nyomán a szöveges
narrativitás árnyalására egyre több kutatás használ térképi és diagramalapú
megjelenítési módokat. Az ábrázolásmód, lépték és színezés megválasztása
természetesen nem semleges folyamatok, azonban a diagramok jobban bevon¬
ják a közönséget az értelmezésbe, és ezzel több különböző narratíva egyidejű
létezését is lehetővé teszik (Ballabás 2019).
A történészi munkára és a történeti tudásra vonatkozó elméleteket a magyar
olvasóközönség számára összefoglaló, szintetizálni igyekvő Gyáni Gábor, Kisan¬
tal Tamás, Takács Ádám, K. Horváth Zsolt vagy Szécsi Gábor sem reflektáltak
arra, hogy embereken kívül más élőlények és jelenségek is nagy számban
fordulnak elő a földi világban. Gyáni és Kisantal felveti ugyan, hogy a történet¬
írás elméletével az emberi történelem mélyebb, sokezer éves struktúráival, sőt
az emberi evolúció Földön betöltött helyével szembenéző ún. deep history is