OCR
54 Kocsis TAMAS állat- és a növényfajok minél szélesebb körű megőrzésének azért van fontos szerepe, mert e nélkül az emberi faj jólétének csökkenése várható (antropocentrikus érvelés). Csakhogy további komoly, etikai jellegű érvek is ftelsorakoztathatók azon felfogás mellett, amely a természetet többnek tekinti puszta gazdasági erőforrásnál (Kelemen 2022). Így például megfogalmazható az is, hogy a természet azért értékes önmagában, s védelme azért erkölcsi kötelezettség, mert benne testesül meg minden élet forrása. Fontos kérdés még, hogy figyelembe vegyük-e — és ha igen, akkor miként — a még meg nem született emberi generációk érdekeit a jelenben meghozott gazdasági döntéseknél. Az alternatív beállítottságú közgazdászok által az 1960-as évek óta kiemelt figyelemmel kísért újabb tudományterület a fizika. Ennek a gazdaság szempontjából leginkább érdekes részterülete a hőtan (termodinamika), ez ugyanis kiválóan alkalmas a gazdasági folyamatok és a természeti környezet közötti alapvető fizikai kapcsolat jellemzésére. A termodinamikai törvényszerűségek gazdasági jelentőségét elsőként felismerők közé tartozott Nicholas Georgescu-Roegen, aki a két főtételt az alábbi szemléletes példával illusztrálta. Képzeljünk el egy homokórát! Zárt rendszerről lévén szó, egyetlen homokszem sem juthat be, illetve hagyhatja el az üvegtartályokat. A homokszemek száma állandó, egyetlen szem sem keletkezik vagy semmisül meg az órán belül. Mindez a termodinamika első főtételéhez hasonlítható: anyag vagy energia nem teremthető, illetve nem semmisíthető meg. Noha a homokszemek száma állandó, azok eloszlása mégis folyton változik: az alsó tartály feltöltődik, a felső pedig kiürül. Ez a második főtételhez hasonlatos, miszerint az entrópia (az alsó tartályban a homokszemek száma) állandóan növekszik. A felső rész homokszemei (alacsony entrópia) munkára foghatók, mint a víz a vízesésben. Az alsó tartály homokszemei (magas entrópia) viszont elvesztették hadrafoghatóságukat. Ám ez a homokóra nem fordítható meg: a hulladékenergia nem forgatható vissza a folyamatba (recycling), kivéve, ha nem fektetünk be a visszaforgatandó hulladékenergiánál több energiát ennek érdekében (Georgescu-Roegen 1971 alapjan Daly—Cobb 1989: 11-12). A gazdaság világa aligha kivétel ezen általános törvény hatálya alól. Az első főtétel alapján megfogalmazható, hogy a gazdaságban előállított fizikai javak bármiféle növekményének kétféle hatása van: egyrészt ennek megfelelő mértékben növekszik a környezetből felvett anyag és energia mennyisége, másrészt pedig ugyanilyen mértékben növekszik a környezetbe kibocsátott hulladék mennyisége is, s ezzel a környezet hulladékfeldolgozó kapacitásának kell megbirkoznia (Nijkamp 1977: 12 alapjan Barbier 1989: 52). A második főtétel pedig arra mutat rá, hogy a gazdasági folyamatokba alacsony entrópiájú formában kerül be az energia (ezzel például valamilyen mechanikus munka végezhető), majd pedig magas entrópiájú hulladékhő és egyéb szennyezések formájában 4 "A neoklasszikus alapokon nyugvó környezet-gazdaságtan is szembenéz ezzel a nehézséggel, s a jövő problémájának gazdasági kezelését a megfelelően megválasztott/meghatározott diszkontláb alkalmazásában lätja (Pearce-Turner 1990: 211—225). Ezzel, a jelenhez képest, leértékeli a jövőt.