Page 52 [52]
50 Kocsis TAMAS
dályok elhárítása volt a legfontosabb feladat. A figyelem az egyénre, a gazdálkodó
alanyra irányult, s az vált fő kérdéssé, hogy az egyén a tőkés termelés és piac
által kínált előnyöket miként fölözze le minél teljesebben (haszonmaximalizálás)
(Christensen 1989: 22-23; Pearce-Turner 1990: 10).
A neoklasszikusok módszeréhez tartozott, hogy feltételezték a termelési té¬
nyezők egymástól való függetlenségét. Minden egyes tényező növelésekor az
output csökkenő ütemben nő, miközben a többi termelési tényező változatlan
(ceteris paribus elemzési technika). Vegytik észre, hogy ez nem mas, mint a
mezőgazdasággal kapcsolatos Ricardo-féle relatív szűkösség jelenségének kiter¬
jesztése a munka és a tőke világára. Csakhogy ez úgy is értékelhető, hogy amíg
a klasszikusok nem vették észre, hogy az intenzívebb mezőgazdasági termelés
(például több tőke és/vagy munka alkalmazása adott termóterületen) esetén a
termőföldön áthaladó láthatatlan anyag és energiaáram megnő, addig a neoklasz¬
szikusok ezt a hibát a tőkére és a munkára is kiterjesztették (Christensen 1989:
23). További probléma ezzel a kiterjesztéssel, hogy — amint a klasszikusok már
felismerték — az ipart inkább a növekvő hozadék törvénye jellemzi, semmint a
csökkenőé (Christensen 1991: 82).
A különféle javak és szolgáltatások gazdasági értéke az új irányzat szerint
elsősorban az egyéni döntéshozók (fogyasztók) szubjektív ízlése, preferenciái
alapján alakul ki, ami szemben áll a klasszikusok nézetével, akik az értéket a
felhasznált erőforrások alapján próbálták meghatározni. A neoklasszikusok a
preferenciák formálódását és az erőforrásviszonyokat nem vizsgálták, azokat
egyszerűen adottnak tekintették (Christensen 1989: 23). A társadalom egésze így
egyéni cselekvők közötti ügyletek (tranzakciók) puszta aggregátumává vált,
minden különösebb visszacsatolás nélkül az egyénre (uo. 269. Az elmélet szerint
a termékek és a szolgáltatások értéke nem egyszerűen az egyéni preferenciák
alapján alakul ki, hanem az érték meghatározásakor kifejezetten ezekből kell
kiindulni (normatív jelleg). Minthogy nincs mód a jövő generációk preferenciá¬
inak feltárására, a jelen generációk piacon megjelenő szubjektív ítéletére vagyunk
utalva az erőforrások és a természeti környezet használatát illetően is. Szerintük
semmiféle olyan belső törvényszerűség nem fakad a környezeti vagy a társadalmi
rendszerekből, amelynek befolyásolnia kellene az erőforrás-értékelést és az
erőforrás-használatot. A piaci hibák, persze, érvet szolgáltatnak a közösségi
(állam) beavatkozás mellett, bár ez meglehetősen idegen a fenti módon kiala¬
kított elméleti keretektől (Christensen 1989: 27; v6. Pearce—Turner 1990: 11).
A neoklasszikus közgazdaságtan bölcsője az úgynevezett marginális forrada¬
lom. Ennek keretében Menger (1871) jól veszi észre a nyersanyagok és a köztes
Célkész) termékek szerepét a javak előállításában. Szintén világosan felismeri az
inputok közötti rögzített arányokat. Csakhogy az árak szerepét vizsgáló elméle¬
tében mégis az inputok tetszőleges helyettesíthetőségét kénytelen feltételezni,
hogy valamely konkrét tényező meglétének vagy hiányának hatását értékelje
(Christensen 1989: 24). Jevons (1871) tőkeelméletében felszámolta a rögzült tőke
Cixed capital) és a körforgásban lévő tőke (circulating capital) közötti különb¬
Aye
séget. Szerinte a rögzült tőke a körforgásban lévő tőke tartósabb változata, s