OCR Output

78 AZ OKTATASI SZEKTOR ALKALMAZKODASA A DIGITALIS TRANSZFORMACIO ..,

teljes oktatói létszámadatát. Az intézmény mérete, a pedagógusképzési szakok
száma, jelentkezési és felvételi adatok alapján megbecsültük azoknak az oktatóknak
a körét, akik esetében lehetséges, hogy részt vesznek a pedagógusképzési program
megvalósításában. Becslésünk alapján a populáció 733 főből áll. Az adatgyűjtés
során a kutatásról tájékoztattuk az érintett intézmény vezetőjét (rektor vagy dékán)
és a Tanárképző Központok vezetőit, illetve felkértük az azonosított, legkisebb
szervezeti egység (intézet, tanszék) vezetőjét, hogy juttassa el kérdőívünket az
érintett célcsoportnak. Így összesen 207 kitöltés került az adatbázisba, ami 28,299¬
os válaszadási hajlandóságot jelent. Mivel más információ nem áll rendelkezésre
a populációról, ezért a mintánk reprezentativitását sem tudjuk meghatározni.

A köznevelesi (73,9%) és felsöoktatäsi (60,8%) almintäkban is a kitöltök több¬
sége nő. Az életkort folytonos változóként vettük fel. A köznevelési intézmény
kitöltőinek körében az átlagéletkor 49,4 év (szórás: 9,06 év, 25—77 év között), a
felsőoktatási kitöltők esetében pedig 50,2 év (szórás: 10,51 év, 27-87 év között).

A köznevelési mintában a kitöltők 27,390-a az alapfokú oktatás alsó tagozatán,
32,190-a felső tagozaton, 2896 a középfokú általános oktatásban, 33,990-a középfokú
szakmai képzésben dolgozik. A műveltségterület szerinti megoszlás alapján min¬
den terület képviselteti magát: magyar nyelv és irodalom (27.990), idegen nyelvek
(17,4%), matematika (30,4%), ember és tarsadalom (11,6%), ember és természet
(13,1%), földünk-környezetünk (9,7%), müveszetek (15,2%), informatika (7,7%),
életvitel és gyakorlat (12,9%), testnevelés és sport (15,1%), illetve nemzetiségi
nyelv &s irodalom (7,5%). A kitöltök 1,1%-a gyakornok, 33,7% pedagögus I, 41%¬
a pedagögus IL, 9,9%-a mesterpedagögus, 0,1%-a pedig kutatötanär beosztäsban
dolgozik (14,1%-ra ällitäsuk szerint nem vonatkozik az elömeneteli rendszer).

A felsöoktatäsi kitöltök köreben 2,5% PhD hallgat6, 9,8% föiskolai/egyetemi
tanärseged vagy tudomänyos segedmunkatärs, 22,1% föiskolai/egyetemi adjunktus
vagy tudomänyos munkatärs, 30,9% föiskolai/egyetemi docens vagy tudomänyos
tanäcsadö, 13,2% föiskolai/egyetemi tanär vagy tudomänyos fötanäcsadö, 1%
professzor emerita/emeritus vagy kutatöprofesszor, 12,3% pedig egyeb oktatói
munkakörben dolgozik (mesteroktat6, mestertanär), 5,9% pedig külsös óraadó.
A kitöltök a pedagöguskepzes különbözÖ területeit fedik le: 58,4% közismereti
tanárképzésben, 13,196 hitéleti tanárképzésben, 44,596 pedig szakmai tanárkép¬
zésben vesz részt (beleértve a műszaki, agrár, közgazdász, művészeti tanárkép¬
zéseket, a gyógypedagógia, konduktor, neveléstudomány szakokat). A kitöltők
46,490 a pedagógusképzés diszciplináris területén oktat, 46,496 szakmódszertani,
tantärgypedagögiai területeken vegez oktatö munkät, 24,2% pedagögiai, 6,8%
pszicholögiai területen oktat.