Sepsi Enikő: Szívesen hallgatnánk tovább, de sajnos tovább kell lépnünk. Most
nézzük meg Lábán Katalin RS9-beli előadásának elejét. Itt van szituáció és vannak
karakterek is, ezek a karakterek azonosak a valós szereplőkkel, Pilinszky Jánossal
és Sheryl Suttonnal. Azt a percet választottam, amikor elkezdődik a karakterfor¬
málás, és kiderül, hogy kikkel van dolgunk."
Ennek az epizódnak ismerjük az életrajzi hátterét. Párizsban vannak, ami majd
Mispál Attiláék filmjében is megjelenik, de én is leírtam a könyvemben, találkoztam
a kilencvenes években Gát Jánossal, valójában ő ápolta Pilinszky Jánost, nem Sheryl
Sutton. A próza alcíme Egy párbeszéd regénye - de kik ezek a karakterek, akik az
előadásban megjelennek, és mi a műfaj: dialógus, drámai mű, esszé vagy széppróza?
Lábán Katalin: Nem vagyok irodalomtudós, nem a műfajiság volt a kiindulópont,
képekben és érzelmekben gondolkodom. Mindig azokkal a darabokkal foglalkoztam,
amelyek a lelkem mélyéből szóltak. Ez tényleg úgy alakult, hogy leesett a könyves¬
polcomról ez a könyv, amelyet tizenéves koromban olvastam. Egyébként volt egy
nagyszerű könyvtáros a Veres Pálné Gimnáziumban, Ugrin Gáborné, aki havonta
egyszer meghívott kortárs költőket — Nagy Lászlót, Pilinszkyt, Juhász Ferencet -,
vitt minket Ady-estre, Latinovitsra, a Kossuth Klubba. Én így találkoztam először
Pilinszkyvel, majd pedig nagyon fontos könyvvé vált számomra a Beszélgetések
Sheryl Suttonnal. Láttam Robert Wilson-előadást New Yorkban, izgatott a dolog,
de aztán feledésbe merült. Elolvastam újra, arról szól, ami most foglalkoztat: hogy
van-e értelme színházat csinálni. Van-e értelme előadásokat létrehozni, hogyha nem
tudunk őszintén megszólalni. Minden fontos, aktuális gondolatot kiszedtem a Sheryl
Sutton-könyvből, például, hogy van-e értelme olyan színészekkel dolgozni, akik nem
tudnak őszintén megszólalni a színpadon. Aki látta az előadást, tudja, hogy nagyon
sokszor érthetetlenné tettem a szöveget, azt kértem a színészektől, hogy olyan
halkan beszéljenek, hogy a nézők ne is értsék, ne is hallják. Csak azt értsék, hogy két
ember beszélget a sötétben. Nagyon érdekes, hogy ez milyen benyomást kelt a né¬
zőben, volt, akiből ellenérzést váltott ki, hiszen nem a szellemi színházhoz volt
szokva, hanem a vásárihoz, ami szintén jogosult. De a szent színház is, amiről Imre
beszélt Robert Wilson és Grotowski kapcsán, kilencvenöt százalékban vásári és öt
százalékban szent. Nem mondom, hogy ez sikerült, magam sem vagyok elégedett,
de néha voltak pillanatok az előadásban, amikor sikerült a színészeknek megvaló¬
sítani, amit én képzeltem. Nekem mindig a látvány volt nagyon fontos, a hangulat,
a képek, nem tudok a műfajjal kapcsolatos kérdésedre válaszolni.