OCR Output

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS

Gyula tévéfilmjében a kisfiú egy kis kockát fogdosott, ami egy háromdimenziós
tárgy. Pedig a kocka, amit ő felemlít, az első, második, harmadik kocka, az egy út:
az a kiszabott sorsvonal, ahonnan kiszakítottak a halál pillanatáig. Ez az ,icka". En
berettyóújfalui születésű vagyok, s ott nem kockának, hanem ickának neveztük az
ugróiskolát. Hát ez a kisfiú olyan kicsi, hogy arra sem emlékszik, hogy honnan
hozták el, nem tudja, hogy ő Berettyóújfaluból való, de ickázni tud, a kockajátékot
játssza. És ahhoz, hogy mi fejben összerakjunk egy narratívát, mert mindegyik
szereplőnek össze kell raknia, ahhoz a kisfiú kockaképzete és a sorsvonal felrajzo¬
lása alapkérdés. Mert ha már tudjuk, hogy az egy ugróiskola, és a feladat egy pálya
végigfutása, akkor magától értetődik az is, hogy milyen megvilágosító erejű és
konkrét, amikor azt olvassuk, hogy:

Hét kocka van.

Az elsőt nem tudom.

A második: utak és messzeség.

A harmadikban katonák.

A negyedik kockában mi vagyunk.
Az ötödikben: éhség és kenyér!

A hatodik kockában csönd van.

A hetedik kockát nem ismerem.

Oly pontos, oly szűkszavú, oly megszabott. Az első kockát nem ismerem: , Én
Varsóból való vagyok. Én Prágából. Én nem tudom, honnan." A második, utak és
messzeség, mintha szegeket ráztak volna... A harmadikban katonák. Teljesen pontos;
megérkeztek. A negyedik kockában mi vagyunk. Az ötödikben éhség és kenyér. És
milyen jó még az a falat kenyér, amit meg lehet enni. A hatodik kockában csend van.
A pulzus lelassulása, a Gulág foglyainak betegsége, a végelgyengülés, a teljes fizikai
és idegrendszeri legyengülés. Itt már csönd. És hogy mi a halál? Arról a kisfiúnak
képzete sincsen. A KZ-oratórium előadása egy óra tíz perc volt, de türelemre volt
szükség annak megtalálásához, hogy hogyan játsszuk el — és nem mondom, hogy
könnyen ment. Rengeteg sok megoldandó elem volt. Jegyzeteket kellett fűznöm
a szöveghez, egy kimondottan teoretikusnak tűnő tanulmányszöveget, hogy a mű¬
vészek lássák, van gondolati kapaszkodó. , A narratív és ábrázoló tendencia feltétele¬
zése szerint a legkisebb felfogható és feldolgozható drámai alapegység a szituáció.
Ám ha a narratív tényezőt elvetjük, meg tudjuk ragadni a drámai cselekvésnek egy
ennél is tömörebb alapelemét. Olyan ez, mintha egy mozzanatot radikálisan kiragad¬
nánk a narratív folyamatból, mintha megfosztanánk az okoktól és az okozattól, és
a végtelenbe helyeznénk. Látszólag persze benne vagyunk egy szituáció kellős köze¬
pében, holott az akciónak egyáltalán nincsen (narratív) kerete." Ezt le kellett nekik

+ 226 +