Oldal 108 [108]
OCR
PRONTVAI VERA a balesetet szenvedő Marmeladov, a betegség miatt elhalálozott Katyerina elnyerhetik a feltámadást, ahogy az őket körülvevő bűnös emberek bűnei is bocsánatot nyerhetnek. , Majd megkönyörül rajtunk az, aki mindenkin megkönyörül" — ismételgeti a Vidnyánszky rendezésében halála után is vissza-visszatérő Marmeladov. A cselekvő részvétel nemcsak az előadás által felidézett események kapcsán válik fontos momentummá, hanem jelentős szerepet kap abban is, hogy a költői színház újra valóságos esemény lehessen, és visszaadhassa a ,jelenlét igazságát". Pavis Színházi szótára a következőket írja a , Költészet a színházban" szócikk alatt: a rendezés többé nem próbálja magyarázni vagy illusztrálni a költői szándékot, és már nem a színpadra vitel, hanem , egy írás cselekvéssé tétele" (ahogy Derrida írja Villemaine munkájának kapcsán), a rendezés rátalál a játék szabadságára, és arra kötelezi a nézőt, hogy felhagyjon természetes lustaságával, kényelmes azonosulásra vagy oltalmazó tävolsägtartäsra kesztetö hajlamaval...°° Vidnyänszky költöi színházában a központi metafora működése késztetheti aktivitásra a nézőket, a Szentírás-esemény újraélésére és újraértelmezésére ad lehetőséget. Az előadás során történő fel- vagy ráismerés hatására a néző nem kerülheti el az önmaga bűnösségével és felelősségvállalásával való szembenézést sem. Vidnyánszky misztériumjátékában minden szereplő bűnös, de mindenki számára egyaránt lehetőség adódik arra, hogy egy másik, belső, a bűnöktől távolodó úton induljon el. Míg Szvidrigaljov (Dmitrij Liszenkov) az öngyilkosságot választja, Raszkolnyikov nyíltan a közönség elé áll és bevallja: ,Én vagyok... Rogyion Raszkolnyikov, aki az öregasszonyt és a hugát megöltem." Raszkolnyikov azzal a felismeréssel vállalja tette következményeit, hogy a feltámadás története rávetül minden halott emberre, és az elkövetett bűnök megváltottságának lehetőségére. Vidnyánszky poétikus ritualitást magában foglaló rendezése Pilinszky színházeszményéhez hasonlóan új színházi nyelvhasználat megteremtésére törekszik, és az evangéliumi esztétika jellemzőit hordozza. A krisztusi eseményekre utaló metafora egymásnak feszíti az újszövetségi történések idejét és a befogadó jelenidejét, és segíti a bűnös életben való elmerülés és az abból való szabadulás rítusának — keresztény alapokon nyugvó — újraélését. , A rituálé, még akkor is, ha kvázi rituálé vagy költői rituálé, nem teszi lehetővé a néző számára, hogy teljesen elkülönüljön a jelenettől. Az antropológiai értelemben vett rítus egyenesen megköveteli a részvételt."" Az előadás során megszülető jelentések metafizikai 36 Pavis: Színházi szótár, 252. 7 Sepsi: A poétikus rituálé tanúja, 6. + 106 +
