Oldal 108 [108]
PRONTVAI VERA
a balesetet szenvedő Marmeladov, a betegség miatt elhalálozott Katyerina
elnyerhetik a feltámadást, ahogy az őket körülvevő bűnös emberek bűnei is
bocsánatot nyerhetnek. , Majd megkönyörül rajtunk az, aki mindenkin megkönyörül"
— ismételgeti a Vidnyánszky rendezésében halála után is vissza-visszatérő Marmeladov.
A cselekvő részvétel nemcsak az előadás által felidézett események kapcsán válik
fontos momentummá, hanem jelentős szerepet kap abban is, hogy a költői színház
újra valóságos esemény lehessen, és visszaadhassa a ,jelenlét igazságát". Pavis
Színházi szótára a következőket írja a , Költészet a színházban" szócikk alatt:
a rendezés többé nem próbálja magyarázni vagy illusztrálni a költői szándékot, és már
nem a színpadra vitel, hanem , egy írás cselekvéssé tétele" (ahogy Derrida írja Villemaine
munkájának kapcsán), a rendezés rátalál a játék szabadságára, és arra kötelezi a nézőt,
hogy felhagyjon természetes lustaságával, kényelmes azonosulásra vagy oltalmazó
tävolsägtartäsra kesztetö hajlamaval...°°
Vidnyänszky költöi színházában a központi metafora működése késztetheti
aktivitásra a nézőket, a Szentírás-esemény újraélésére és újraértelmezésére ad
lehetőséget. Az előadás során történő fel- vagy ráismerés hatására a néző nem
kerülheti el az önmaga bűnösségével és felelősségvállalásával való szembenézést
sem. Vidnyánszky misztériumjátékában minden szereplő bűnös, de mindenki
számára egyaránt lehetőség adódik arra, hogy egy másik, belső, a bűnöktől tá¬
volodó úton induljon el. Míg Szvidrigaljov (Dmitrij Liszenkov) az öngyilkosságot
választja, Raszkolnyikov nyíltan a közönség elé áll és bevallja: ,Én vagyok...
Rogyion Raszkolnyikov, aki az öregasszonyt és a hugát megöltem." Raszkolnyikov
azzal a felismeréssel vállalja tette következményeit, hogy a feltámadás története
rávetül minden halott emberre, és az elkövetett bűnök megváltottságának lehe¬
tőségére.
Vidnyánszky poétikus ritualitást magában foglaló rendezése Pilinszky szín¬
házeszményéhez hasonlóan új színházi nyelvhasználat megteremtésére törekszik,
és az evangéliumi esztétika jellemzőit hordozza. A krisztusi eseményekre utaló
metafora egymásnak feszíti az újszövetségi történések idejét és a befogadó jelen¬
idejét, és segíti a bűnös életben való elmerülés és az abból való szabadulás rítu¬
sának — keresztény alapokon nyugvó — újraélését. , A rituálé, még akkor is, ha
kvázi rituálé vagy költői rituálé, nem teszi lehetővé a néző számára, hogy teljesen
elkülönüljön a jelenettől. Az antropológiai értelemben vett rítus egyenesen
megköveteli a részvételt."" Az előadás során megszülető jelentések metafizikai
36 Pavis: Színházi szótár, 252.
7 Sepsi: A poétikus rituálé tanúja, 6.
+ 106 +