Page 91 [91]
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA
a prológus elején meg akarja erőszakolni Violaine-t: leprája valójában nemcsak
testi, hanem lelki betegség is. Később azonban Isten, fogalmaz Claudel szövege,
megszabadítja őt a kórtól. Ehhez azonban kell az is, hogy Violaine, aki szent és
szeplőtelen életet él, elkövesse az egyetlen árulást életében: megszánván a tépá¬
zott lelkű, öngyötrő templomépítőt, megcsókolja őt, és odaajándékozza neki
a jegygyűrűjét. Ám rajta nem azért hatalmasodik el úgy a lepra, mert annyival
bűnösebb volna lélekben, mint Pierre, hanem éppen annak ellenére: a csók va¬
lójában a júdáscsók inverze, Jézus apokrif csókja, megváltói gesztus, mellyel az
eszményi tiszta létező magára vállalja a kreatúra bűnét. Pierre de Craon nem
azért tisztul meg és gyógyul ki a bűnből, mert Isten dicsőségére templomot emel
Reimsben, hanem azért, mert Violaine Vercors átvállalja tőle a betegségét.
A lány testét azonban hiába emészti föl a kór, lelke érintetlen marad a bűntől.
Ezt fejezi ki az előadásban a formátlan narancspiros köpenyköteg és Homonnai
lényének manószetű, éteri, talpig fehér kettőssége is. Violaine ugyanis testben
lehet, hogy leprás, lélekben ő a legtisztább mind közül. A lepra, mely nyomorék¬
ká teszi, valójában a többiek leprája. Violaine azonban nem gyűlöli meg az em¬
bereket, mert az jutott neki, hogy át kell vállalnia a betegségüket, hanem éppen
ellenkezőleg: végzetszerűen gyógyítani kezdi őket. Egyre több és több minden¬
kitől veszi át a bűnt és a leprát, amitől fizikailag ugyan fokozatosan romlik az
állapota, lélekben azonban mindegyre jobban kivirul. Violaine a helyére kerül.
Violaine boldog. Mondanánk, hogy Violaine mindenkinek megbocsát, de nem
szorul rá, hogy megbocsásson, hisz eleve nem is haragszik senkire. Nem harag¬
szik Pierre-re, aki megtámadja és súlyosan megfertőzi, nem haragszik Jacgues-ra,
aki ugyan szerelmes belé, mégse bízik benne, és aki aztán száműzi a saját ottho¬
nából, és nem haragszik Marára se, aki frusztrált, irigy gyűlöletből kiforgatja
a jogos jussából, majd végül orvul megmerényli őt, annak ellenére, hogy föltá¬
masztotta a gyermekét. Violaine túlságosan szeret élni és túlságosan szereti az
embereket, hogy haragudni tudjon rájuk. Violaine színtiszta caritas. Violaine jó.
Sőt, maga a Jó. Ezért járna neki a családi birtok, nemcsak elsőszülöttsége, hanem
a világban képviselt etikai alapértéke jogán is, és ezért gyűlöli őt annyira a kicsi¬
nyes és keserű Mara, mert végtelenül irritálja, hogy akár ő is lehetne ilyen.
Természetén azonban képtelen változtatni, zsigerileg nem tud önzetlen és
gyöngéd lenni másokhoz. Gyönge és velejéig romlott ember, aki annak ellenére
nem tudja magát rábírni bárminemű lemondásra, hogy nővérén látja: ennél
egyszerűbb dolog a világon nincs. Káin nem azért öli meg Ábelt, mert Ábel túl
jó, hanem azért, mert ő nem tud eléggé az lenni. Ám sújthatják agyon akár tízszer,
százszor, ezerszer is a jókat, a Jót magát nem lehet agyonverni. A Jóság mint idea,
elpusztíthatatlan. Jézust meg lehet gyilkolni, Krisztus azonban harmadnapra
+89 +