Page 73 [73]
OCR
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA tekinti: jelenléte nem játékba hív, hanem leigáz. A másik, szintén nem túl tisztességes típus viszont sosem fejleszti, hanem úgy, ahogy találja, eltanulja a kliséket, aztán aszerint, amit az aktuális színpadi helyzet konvenciója éppen megkíván, odapuffantja valamelyiket a néhány jól bejáratott közül. Neki a színház elsősorban nem az ügye, hanem a munkahelye, ám munkájában nem a kézművesek, hanem a kígyóolajárusok etikáját követi. Minimális befektetéssel maximális profitot. Ezért, amikor lehet, spórol az energiával, vagyis spórol a jelenléttel is. Ö az a színész, aki, ha nem is feltétlen tudatosan, de balekként kezeli a nézőt. Mivel azonban egy bizonyos távolságból nézve már eléggé színésznek látszik, és mivel sajnos elég gyér a konkurencia, az emberek egy jelentős hányada el is hiszi neki, hogy amit produkál, az színészet. Végső soron azonban mindegy is, az illusztrativitás melyik alfajával találjuk szembe magunkat. Hiszen az elv, ami a jelenlétvesztés tapasztalatát okozza, mindegyikük esetén ugyanaz: a színház hangsúlya X és Y, az inmanens előtér és a transzcendens háttér dinamikus egyként-lévőségéről teljesen eltolódott a materiális jelölők felé. X príma és hatékony megkonstruáltsága egyszerűen elrekesztette előlünk Y-t. Attól fogva, hogy a kulturális javak tényleges monetáris értékkel bírnak, azaz árucikkek lesznek, többé nem engedhetik meg maguknak, hogy megosztók vagy, hovatovább, kudarcosak legyenek. Azzal ugyanis a művészet a saját piaci pozícióját ásná alá. Márpedig, ahogyan azt például Hans-Ihies Lehmann is megállapítja, a nyugati társadalmakban mára már minden humán tapasztalat az árukkal, illetve a fogyasztásukkal és birtoklásukkal kapcsolódik össze." Ezért van az, hogy a színház esetében is optimalizálni kell a kiadásokat és kiküszöbölni minden lehetséges kockázatot. A polgári színjátszásból megörökölt realista kóddal, mint a legtöbbek által értett és kedvelt színházi nyelvvel, pedig nem nagyon lehet mellélőni. Nem csoda, hogy a mimikri éppen ennek a stílusnak az automatizálásaként jött létre. Csakhogy kockázat nélkül nincsen művészet - tehát színház sincsen. A kockázat ugyanis, állítja Gadamer, nem választható el a játék létmódjától, mivel maga a játék mindig kockázatot jelent a játékosnak." , Csak komoly lehetőségekkel lehet játszani", írja. , A játék izgalma, melyet a játékos érez, pontosan ebben a kockázatban rejlik. Ilyenkor a döntés szabadságát élvezzük, mely ugyanakkor mégis veszélyeztetve van és elkerülhetetlenül korlátozott." A műalkotás mindig játék, a játék mindig kockázat. Az a színészi jelenlét, amely nem vállalja fel az alkotás kreatív kockázatát, elveszíti játékban-való-létét. Esztétikailag megszűnik 59 Hans-Ihies Lehmann: Posztdramatikus színház, ford. Berecz Zsuzsa, Kricsfalusi Beatrix, Schein Gábor, Budapest, Balassi, 2009, 221. 60 Gadamer: Igazság és módszer, 91. 61 Uo. +71»
