Seite 70 [70]
IVÁNYI BENCE
sának képessége. ,Nem az a nihilista, aki nem hisz semmiben, hanem az, aki
nem hisz abban, ami van", mondja Camus, és e kijelentésnek igen súlyos nyo¬
matékot ad mindama gaztett és vérengzés, amelyet a 20. század során a múlt
eltörlésének és az élni adatott valóság felszámolásának jegyében elkövettek. Ezért
válik erkölcsi kötelességgé, hogy az ember fölébressze magában a szeretetet a világ
szükségszerű rendje iránt, amihez Weil szerint a szépség kínálja a legegyszerűbb
utat."
Ennek az elképzelésnek nyomán válik a valódi művészi erővel bíró előadás
Pilinszky János esztétikájában világmodellé — olyan modellé, amely arra a go¬
lyóra hasonlít, ,ami akkor is gurul, ha nem sadják előx"." Miképp Gadamer
játéka, ami akkor is van, amikor nem játssza éppen senki, a műalkotás is van,
attól függetlenül, hogy az általa megnyitott „irreälis jatekter-vilägba” belep-e
aktuálisan valaki vagy sem, még úgy is, hogy ,,a néző felé való nyitottság hozzá¬
tartozik a játék zártságához", " azaz a mäs-szämära-valö-let inherens resze amü
ontológiai szerkezetének. (Ugyanígy, Emily Dickinson versei már akkor remek¬
művek voltak, amikor még a kutya nem olvasta őket, hiába dohosodtak egy
szekreter melyen ismeretlenül.)” Ez a modell ugyanis, akár egy miniatűr perpe¬
tuum mobile, a maga keretein belül a létben föllelhető valamely univerzális ér¬
vényű igazságot tartja örökkévaló működésben, amely viszont mindig és min¬
denkor van, függetlenül attól, észleljük-e vagy sem. Ez az igazság pedig az az
érték, amelynek misztériuma az esztétikai észleletben szépségként ölt testet.
A „testet ölt" itt korántsem véletlen szófordulat, hisz miként Simone Weil is
a világot szervező Logosz, azaz Isten igéjének Krisztusban való megtestesülésé¬
vel azonosította a szépséget, ? úgy Pilinszky is megtestesülésként konceptualizálja
az alkotómunkát:
18 Albert Camus: A lázadó ember, ford. Fázsy Anikó, Budapest, Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1993,
87.
„Es mégis, e korban s a fehér faj országaiban a világ szépsége csaknem az egyedüli lehetőség,
hogy az ember magába fogadja az Istent. [...] A profán élet minden törekvésében jelen van [ti.
49
a szép érzete]. Ha igazivá és tisztává tennék, egy tömbben szállítaná a profán élet egészét az Isten
lábai elé, s lehetővé tenné a hit maradéktalan megtestesülését. Egyébként a világ szépsége álta¬
lában a legegyetemesebb, a legkönnyebb, a legtermészetesebb ut.” Weil: Ahol elrejlik, 126-127.
Pilinszky: Beszélgetések, 48.
Gadamer: Igazság és módszer, 93.
s Ahogy az igazság van és hat olyan városokban is, ahol senki se mond igazat, és minden csele¬
kedet képmutatás." Pilinszky: Beszélgetések, 48.
53 Vető: Simone Weil, 118. Vö. János evangéliumának híres bevezető részével: , Kezdetben vala az
Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő álta¬
a
Ss
u
la lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek
világossága; és a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt." (Jn 1,1—5);
„Es az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülött¬
jének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14).
+68 +