Seite 69 [69]
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA
élmény, teológiai tapasztalás. A szent megjelenése a profánban, a láthatatlan
átsugárzása a láthatón. Nem véletlen, hogy kultikus esszéregénye, a Beszélgetések
Sheryl Suttonnal oldalain Weil híres labirintusmetaforáját is fölidézi: , A szépség
labirintus. Sokan indulnak benne, de feleúton elfáradnak. Egyesek azonban elég
erősek, és eljutnak az útvesztő közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket.
Akkor kijönnek a labirintusból, és megállva bejáratában, az arra menőket szelí¬
den befelé tessékelik."? Weil gondolkodásában ugyanis ,a szépség [...] a világ
rendjének érzéki megtapasztalása"." Ezt a rendet a szükségszerűségben fedezte
föl, abban, hogy minden, ami van, gyémántkemény struktúrájába szoríttatott
a létnek, ami alól nincs kibúvó senki és semmi számára." Ám míg ez egyrészt
„brutälis kenyszeriteskent” tünik föl elöttünk, satuként, amivel a világ minden
irányból ráfog a létezőkre, a dolgok , Istennel szembeni tökéletes engedelmessé¬
geként" ugyanakkor a szeretetünkre is méltóvá lehet." Ez már csak azért is
kardinális kérdés, mert Weil , elképzelése szerint az ember mindig alá van vetve
a szükségszerűségnek, s egyedül arra van lehetősége, hogy elfogadja a szükség¬
szerűség rendjét, melynek azontúl részét képezi"." Isten ily módon, mondhatjuk,
maga a lét tömény valódisága, ami az univerzum minden létezőjében ontológiai
esszenciaként megtalálható. Ellentmondani ellentmondhatunk neki, lázadozni
lázadozhatunk ellene, de sem elpusztítani, sem megváltoztatni nem tudjuk. Nem
azért kell elfogadnunk őt, mert valami szakállas öreg bácsika a felhők között ezt
követeli tőlünk — a kereszténység antropomorf istenképe igencsak félreviszi az
erről való gondolkodást —-, hanem azért, mert van. A ,vanás" maga pedig nem
tud nem lenni. A lét mindenhatóságának tagadása hosszú távon csak frusztra¬
ciót, gyűlöletet és rengeteg fölösleges szenvedést szül, így nemcsak az esztétikus,
hanem az etikus élet szempontjából is elengedhetetlen a szépség megélni tudá¬
33 Pilinszky: Beszélgetések, 77. A weili szöveg maga így szól: , A világ szépsége a labirintus nyílása.
Az óvatlan, ki besétál, tesz néhány lépést és egy idő után azon kapja magát, hogy nem találja
a nyílást. Elcsigázva, étel s ital nélkül sötétségben, elszakítva rokonaitól, azoktól, akiket szeret,
akiket ismer, semmit sem tudva menetel, reményét veszítve s képtelen már önnönmagának is
számot adni róla, hogy valójában megy-e avagy maga körül forog. De ez a szerencsétlenség semmi
ama veszély mellett, mely fenyegeti. Mert ha nem veszti el bátorságát, ha folytatja útját, csaknem
biztos, hogy végül is eljut a labirintus középpontjába. És ott Isten várja, hogy fölfalja. Később
kievickél, de megváltozva, másként, kit fölfalt és megemésztett Isten. Akkor a nyílás elé áll őrnek,
hogy szelíden betessékelje az arra igyekvőket." Simone Weil: Ahol elrejlik az Isten, ford. Reisinger
János, in uő: Ami személyes, és ami szent. Válogatott írások, vál. Reisinger János, Budapest, Vi¬
gilia, 1998, 127-128.
Vető Miklós: Simone Weil vallásos metafizikája, ford. Bende József, Budapest, LHarmattan,
2005, 122.
# Uo., 44.
# Uo., 119-120.
"7 Uo., 45.
4.
ÉS
a
«67 ¢