és előbb-utóbb egymásnak rontunk. Ebben az esetben a pusztítás,
a tőlünk különböző másik meggyalázása és eltörlése marad az
egyetlen minta előttünk: ezt a mintát követjük tehát, nincs kiút.
Pilinszky mindenesetre a színpadon meggyilkolt és a szemünk előtt
feltámadó gyermek útját, tehát a halál-—feltámadás láncolatot remél¬
te bejárhatónak a színházban A süket pillantása hatására. És végül
odahagyta a korábban mindenre képesnek tartott verset a színház
hívására, aminek nem tudott ellenállni.
Mi vezette erre?
Kimondtuk már, anélkül, hogy a maga mélységében átéltük volna:
a kétségbeesés. , Számomra a színjátszás se nem alakítás, se nem
hatás, hanem egy olyanféle börtön, falakkal körülzárt magány, ahol
az ember végtelen csöndben és türelemmel tapogatózva, ahogy
a vakok olvasnak, kikeresi azt a pillanatot, ami először betű, majd
végül -— talán — szertartás."? Börtön, azt mondja. Mintha te is
börtönnek tekintenéd a színházat, jól emlékszem?
Börtönnek, barakknak, fogolytábornak. A legáltalánosabb értelem¬
ben vett és mindannyiunk testi tapasztalataként fölismert fogság
megélésének és kiszabadulásnak.
Fölmerült benned valaha, hogy ennek a gyökerei Pilinszkyhez
vezetnek?
Nem, beismerem.
A hang, íme, ami elrejtőzik a később fölhangzó hangban, és foly¬
tatja önmagát...! Váratlanul fölmerül mint egy búvópatak, és tisztán,
jól felismerhetően láthatóvá és hallhatóvá válik — ezzel kezdtük
a beszélgetésünket.
Láthatóvá?
A látható hang szinesztéziája a színház definíciója.
Boldogok, akik részesülnek a hangban...! De maradjunk még a két¬
ségbeesésnél, amely állításod szerint a lírikus Pilinszky elnémulá¬
sához vezetett. Minden bizonnyal valóban elkerülte a figyelmünket
ez a különösen súlyos elnémulás, talán mert korábban is voltak
Pilinszkynek jelentős elhallgatásai, és azt hittük, pusztán csak egy
újabb az elhallgatások sorában.
Ez mégis más volt: Pilinszky nem találta meg a színházból vissza¬
vezető utat a vershez. És nem találta meg a színházhoz vezető utat
sem. Korábbi elhallgatásai önmagukban is események lehettek