Page 117 [117]
KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS IRODALOM INTEGRÁLÁSA A JAPÁN OKTATÁSBAN
A faépítkezés, a facipő (géta) kifaragása, a fapálcikák használata az étkezésnél, — már
kisgyerekkortól -, kimonójuk szövése — mely munkásától nagyfokú kézügyessé¬
get, ízlést, színérzéket követel — és még egy sor tevékenység bizonyos képességeket
fejlesztett a népben.
S nemcsak kézügyességről van szó. Látáskultúráról!
Sziklák, tűzhányók dinamikus rajza, a tengerpartok mozgalmassága, hullámok
vonulása — kagylók és kövek, krizantémok és törpefák, halak és rákok: a természet
szeszélyes és szépséges változatai mind közvetlen és természetes módon fejlesztik az
emberek lätäsmödjät.°”
A fenti idézet már elvezet minket a japán iskolai nevelés és a művészeti nevelés
újabb lényeges eleméhez: az anyagokkal szembeni érzékenység kialakítása, a per¬
ceptuális tapasztalatok szerzése a mindennapi gyakorlat része. A képi kifejezés
alapjául szolgáló olvasmányok kiválasztásakor lényeges szempont a dramati¬
zálhatóság, a szöveg zeneisége, esetleg a megzenésíthetősége. A cél az, hogy
összekapcsolják az iskolai életet az iskolán kívüli világgal, ahagyományokkal, a
szokásokkal, a művészetekkel, komplex módon egyesítsék az anyanyelv, az iro¬
dalom, a népi kultúra, a történelem és a művészetek oktatását, a hangsúlyt az
önálló ismeretszerzésre helyezve. A gyerekek , megtapintják a múltat", amikor a
Japánban élt őslakosságtól fennmaradt, zsinórmintás agyagedények mintájára
maguk készítenek hasonló alkotásokat, ugyanazzal az ősi technikával, amellyel
az őskor embere készítette azokat. A különböző anyagok törvényszerűségeivel
ismerkednek, amikor a rajz- és kézimunkaóra keretében bambusz- vagy fapál¬
cikával a homokba rajzolnak. Amikor figyelik a víz útját ahomokbuckán, vagy
futóversenyt rendeznek az egyik hagyományos japán ünnepen, a május ötödiki
gyermeknapon, kezükben a sikert, erőt, kitartást jelképező, tátott szájú pontyot
utánzó színes zászlókat lengetve maguk után. Amikor papírcsíkokból szőnek
pókhálót, fadarabokból, kavicsokból rakják ki önarcképüket. Fűszálakból, leve¬
lekből készítenek játékokat. Megismerkednek azokkal a folyamatokkal is, ame¬
lyekkel az őket körülvevő mindennapi dolgok készülnek, például megtanulják,
hogyan készítették régen a ma már készen kapható hagyományos japán ételeket,
például a tofut (szójatúrót).
Összegezve az eddig elmondottakat, a japán iskolai nevelésnek — ezen
belül a művészeti nevelésnek, még szűkebben az irodalmi művek, mesék képi
feldolgozásának — legfontosabb jellemzője a japán művészetek szinkretizáló
hagyományát követve a verbális és a vizuális kifejezés összekapcsolása.
52 Székácsné Vida Mária: Gondolatok a japán művészeti nevelésről in Magyar Tudomány, No. 7-8.,
1965, 489-500.