OCR Output

FARKAS ILDIKÓ

,nép" fogalmának a megjelenítését a ,magas" kultúrában, és a népi vallásosság
jelenségeinek kapcsolatba hozását, vagy azonosítását a sintó elemeivel. Hirata
munkáiban kiemelt szerepet kapott az ie, a család egysége, az ősök és a családi
kamik tisztelete, a faluközösség jelentősége, a mezőgazdasági termelés mint az
élet alapja, és mindezek mint a mindennapi élet vallásos tisztelettel övezett ré¬
szei. A vallásos tisztelet színhelye a család (ie, őseivel és védő istenségeivel) lett,
a falu pedig, amely a családok összességéből állt, a közösségi vallásos tisztelet
színhelye, közös őseivel és védőistenségeivel. A mezőgazdasági termelést, pon¬
tosabban a rizstermelést tartotta a japán élet, a japán faluközösségi tevékenység
és így a vallásos tisztelet alapjának. (A rizstermesztés mint a japán társadalom
szerveződésének és a japán kultúrának az alapja máig élő gondolat."")

A kokugaku eszméinek terjedése

Japánban a tudósok által megfogalmazott és megírt tézisek részben iskoláik,
részben kiadott műveik révén terjedhettek, amelyeket az Edo-kor műveltségének
magas szintje miatt nemcsak a felső rétegek, hanem a középrétegek — köztük a
vidéki rétegek — is olvashattak. A 17. század első felében kifejlesztett fametszet¬
nyomatos technológiának köszönhetően széles körű könyvkiadás vette kezdetét
Japánban, és az addig csak szűk körben (nemesi vagy papi körökben) ismert
kéziratos klasszikusokat is kiadták nyomtatásban. A Kodzsikit (1667-től) és a
Nihonsokit (1682-től) is többször kiadták könyv alakban, és számos kommentár
jelent meg róluk. 1730 és 1770 között megduplázódott a könyvkiadók száma
Edóban, 1800-ra 917 kiadó működött a városban.? Az olvasni tudók kora új¬
kori viszonyok között kiemelkedően magas aránya? biztosította a könyvkiadás
piacát,"" és a könyvkölcsönzők megjelenésével (1806-ban 656 könyvkölcsönző
volt Edóban"") bárki hozzájuthatott a könyvekhez, köztük az ősi szövegek kiadá¬
saihoz." Vidéken is jártak a könyvárusok, és kölcsönkönyvtárak voltak vidéki
városokban is.

81 Linda S. Wojtan: Rice: It’s More Than Food In Japan, Japan Digest, November 1993. http://spice.
fsi.stanford.edu/sites/default/files/digest6.pdf (Letöltes: 2016. augusztus 10.)

® Burns: Before the Nation, 27.

Ronald Dore: Education in Tokugawa Japan, Berkeley and Los Angeles. University of California

Press, 1967, 291-295; Ronald Dore: The legacy of Tokugawa education, in Jansen (ed.): Changing

Japanese Attitudes, 99-133., 100.

Az 1780-as években a bestseller könyvek akár 10 ezer példányban is elkeltek. Burns: Before the

Nation, 27.

85 Burns: Before the Nation, 27.

Isomae: Japanese Mythology, 120.

s 64 +