OCR Output

A NÉGY ÉGTÁJŐR DÍSZZÁSZLÓK SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA

az edoi városi polgárság ebből látszólag semmit nem tapasztalt első kézből."
A , Napistennő egyenes ágú leszármazottját" ünneplő szokui ceremónia első fele
az évszázadok alatt egy látványos fesztivállá kezdett válni, míg a ceremónia má¬
sodik felében megrendezett Daidzsószai továbbra is hagyományos keretek között
zajlott." A beiktatásról szóló kiotói híradás megléte, a gratulációjukat kifejező
városi polgárok ünneplésbe való , bevonása" és a zászlók ünnepség előtti/utáni
kiállítása jól mutatja, hogy a korábban szigorú szabályokat betartó udvari közeg
a , felszínen" összekötődött a modernizálódó kiotói városi polgárság kultúrájával.
A 18. század elejétől kezdődő képes-szöveges híradások eredményeképpen egyre
szélesebb népréteg ismerhette meg az égtájőr zászlók alkalmazásának hagyo¬
mányát.

Mindeközben a kokugaku ideológia megjelenésének hatására az ország keleti
részén élő szamuráj arisztokrácia tagjai közül egyre többen fordultak az ősi japán
nemzeti kultúra és udvari hagyományok felé.? Edóban egyre több kokugaku
tudós tevékenykedett, akik hitvallása az ősi japán értékek tisztelete és azok új¬
rafelfedezése volt. Északkelet-Japánban sintó hagyományőrző mozgalom alakult
(Mito-gaku), melynek képviselői többek között arra törekedtek, hogy a sintót
megtisztítsák a buddhista, taoista és konfuciánus elemektől. Ókori klasszikuso¬
kat tanulmányozó filológiai munkák és ismeretterjesztő enciklopédiák kerültek
kiadásra, melyek Nara- és Heian-kori források szövegét vették alapul, azonban
nem ejtettek szót a korabeli udvari ceremóniák mibenlétéről.

1736-ban terjedelmes képmelléklettel jelenik meg az Arai Hakuszeki kon¬
fuciänus tudós által szerkesztett Honcs6 gunki-ké (AW HAs). A konyv elsö
kötetében ismerteti az udvari katonai díszőrség által használt rituális zászlók
formai és használatbeli jellegzetességeit. Az égtájőr zászlókra vonatkozó bejegy¬
zés feltehetőleg az Engisiki 49. fejezetében olvasható leírás átdolgozása. Színes
képmelléklete egyszerű kialakítású, ám a Négy Égtájőr zászlók állatalakjait feltű¬
nően részletesen, élénk színvilággal festették meg. A sokatmondó ábrázolásmód

Később, a szerző elmélete szerint részben a szokui ceremóniák népszerűvé válásának hatására
a 18. századtól Edóban is megjelentek a Tokugava-bakufu által újonnan kreált égtájőr zászlók.
Azonban fontos megjegyezni, hogy nemcsak ez, hanem számos más, Északkelet-Japánban
lejátszódó kulturális tényező is közrejátszott az új rituális tárgyak megalkotásában. Ezek a
tényezők a disszertáció későbbi fejezetében kerültek áttekintésre.

51 Morita Tojoko: Júgaku tosite no kinszei tennó szokui-siki, Tokió, Minerva Sobó, 2015.

Fontos megjegyezni, hogy a japán nemzeti kultúrában egyre jelentősebb szerepet játszó városi
polgárság és hagyományőrző arisztokrata szamuráj réteg Kelet-Japánban (Edóban) és Nyugat¬
Japánban (Kiotóban) jellegében jelentősen elkülönült egymástól.

+ 37 +