OCR Output

LÁZÁR MARIANNA

Annak ellenére, hogy maguk a kontúrvonalak precízen és perspektivikusan
vannak megrajzolva, a zászlón látható motívumok rendkívül egyszerűek, mintha
egy kisgyerek rajzolta volna azokat. Nem hasonlítanak se az aszukai sírfreskókra,
se a Jakusidzsi templom domborműveire, mégis könnyen felismerhetőek a meg¬
szokott stílusjegyek miatt (színek, pozitúra, állatalakok stb.). A Bunan Goszokui
Csódó-zu is kiemeli az észak felé történő felállítást, és a feltételezett két támasztó
oszlop létéről is megbizonyosodhatunk. Ennek és a többi 12. századi forrásnak
az alapján bizonyosnak tűnik az a feltételezés, miszerint a hét hódót valóban a
taoista tanoknak megfelelően, észak felé fordítva állították fel a , transzcendens
uralkodó" számára.

A 12. század végétől a politikai hatalom kikerült az udvari arisztokrácia kezé¬
ből és Minamoto no Joritomo sógun vált az ország katonai vezetőjévé. Mindezek
ellenére a császár rituális (és legitimizáló) szerepe megmaradt, és ennek egy
vetületeként megkezdődött a császári beiktatási ceremóniák dokumentálásának
hagyománya. Immáron nemcsak törvénytár formában örökítették meg ezeket az
eseményeket és az ott használt rituális tárgyakat, hanem historikus elbeszélé¬
sek, naplók és a 16. századtól tekercsképek, paravánképek és egyéb illusztrációk
formájában is.

A 14. század végén keletkezett Taiheiki az első háborús krónika, amelyben
említik a hét hódót egy 1349-es beiktatási ceremónia leírása kapcsán." Ekkorra
a beiktatási ceremónia nyilvános ünnepséggé vált, már nemcsak a legrangosabb
udvari miniszterek és a díszőrség vehettek rajta részt, hanem a fővárosban élt
nemesek és közrangú emberek is. A császár hivatalos üdvözlése és köszöntése
továbbra is a legmagasabb rangú miniszterek és a trónörökös herceg feladata
volt, amit dobzenés ünneplés követett. A Daidzsószai megkezdése előtt a , közön¬
ségnek” el kellett hagynia a palota területét, kizárólag a sintó papok és segítők
maradtak a császárral, aki később az áldozati rituálék palotán kívüli helyszínére
vonult. Ez az átalakulás mutatója lehet annak a felfogásbeli változásnak, hogy a
beiktatási ceremóniának kínai hagyományból eredő részét már nem tekintették
annyira státuszhangsúlyozó ünnepségnek a császári udvarban (mivel a császár
elvesztette politikai hatalmát), de a sintó rituális vezetői szerepét továbbra is
reprezentálni tudta a zászlók alkalmazásával.

38 27. kötet: KAA) A AS4E4+-—A PAB CRP PRR Lata RS, DUR
ZIELT, BER ERS, (CPR) MATRA NA RPO LTREDRAL ES
TR BAT LONE, FILA ERICIF 0, J

+ 34 +