OCR Output

ELŐSZÓ

——— a0—————

Az elmúlt közel 25 évben a KRE Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete a hazai
Japán- és Kelet-Ázsia-kutatás és oktatás egyik meghatározó műhelyévé vált.
1994-ben indítottuk az első japán szakos előkészítő évfolyamot heti 15 órában,
amelyre már akkor is sokan jelentkeztek. A szak indulásakor Dr. Sepp Linhart,
a Bécsi Egyetem japán tanszékének professzora vállalta néhány évre, a szak
felmenő rendszerben történő beindulásának átmeneti időszakára a KRE japán
tanszékének vezetését, és a Bécsi Egyetem több oktatója, többek között Ingrid
Getreuer-Kargl, Brigitte Steger tartottak nálunk vendégoktatóként órákat. Az
azóta eltelt közel huszonöt évben folyamatosan bővült a hallgatói létszám, az
oktatói létszám, nemzetközi kapcsolataink, a tanszék infrastruktúrája, könyv¬
tára és technikai felszereltsége.

Nagyon sok támogatást és segítséget kaptunk a Japán Nagykövetségtől és a
Japán Alapítványtól könyvtárunk és technikai felszereltségünk fejlesztéséhez,
oktatói létszámunk bővítéséhez, vendégoktatók meghívásához, kiadványaink
megjelentetéséhez. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy az oktatásba és a
hallgatók önálló munkájába minél inkább bevonjuk a multimédia által kínált
lehetőségeket. 1997-ben sikeresen pályáztuk meg a Művelődési és Közoktatási
Minisztérium Felsőoktatási Programfinanszírozási Pályázatát a , Multimédia
a japán nyelv és kultúra oktatásában" című programunkkal, 2001-ben a Japán
Alapítványtól is rendkívüli támogatást kaptunk az oktatást és a kutatómunkát
támogató számítógépes infrastruktúra fejlesztéséhez, végül a szak munkájának
elismeréseként 2004-ben elnyertük a Japán Kormány Kulturális Támogatását.
E támogatásnak köszönhetően gazdagodott a tanszék többek között a multimé¬
diás nyelvi laborunkkal. Könyvtárunk a szak indítása óta eltelt időben a Japán
Alapítvány támogatása mellett az Oszaka Expo Alapítvány, a Berlini Egyetem
Japán Tanszékének könyvadományai révén is gyarapodott.

A református hagyományoknak megfelelően a kar fő profilja a kezdetek¬
től a tanárképzés volt, így a japán szakos képzés is az akkori ötéves osztatlan

7.