Page 173 [173]
OCR
Összegzés 13. angol Névtelen (1708) Baccarus-csoport 1597- Y től 14. magyar Csenkeszfai Baccarus-csoport/Opera Y Poöts Andräs omnia 15. olasz-toszkäin Alamanno H 218 X Donati 16. olasz-venetöi Névtelen H 218 X 17. angol Nevtelen (1515) mss Gi, Ps3, La Favre X trad. Lyon, Jean de Vingle, 1496-97. 18. angol Névtelen ~H 236 ismeretlen X nyomtatväny 19. francia Octovien Saint- C71 vagy C 69 X Gelais 20. francia Jean Maugin/ H 228+H 234/H 237 X+Y Millet 21. francia Francois de Nem azonosítható Nem azoBelleforest nosítható Szintén skálaként ábrázolható arra a kérdésre adott válasz az egyes fordítások esetében, hogy fordítójuk jelzi-e valamilyen módon, hogy egy latin szerző munkáját ültette át saját anyanyelvére. A legtöbb fordító reflektál rá, hogy valaki másnak a szövegéből készít sajátot, de ebből a szempontból is vannak szélsőségek. A francia Louvencourt például nem mond egy szót sem szövege másodlagos jellegéről, míg más fordítók, például a német Wyle, vagy az 1708-as névtelen angol fordítás szerzője a Mariano Sozzininek és Caspar Schlicknek szóló két kísérőlevelet mint paratextust is beépítik saját szövegeikbe. Azt, hogy egy fordító mit tekintett a szerelmi történet szerves részének, persze befolyásolhatta latin forrásszövege is: a Spanyol Névtelen és az olasz Barlattani domus-csoporthoz tartozó forrása minden valószínűség szerint egységnek tekintette a Sozzininek szóló levelet és magát az elbeszélést, hiszen Piccolomini az elbeszélés közben és a végén is megszólítja egykori kedves tanárát. Ugyanakkor például a dán fordítás, amely a Baccarus-csoport tagjaként teljesen más típusú latin forráson alapult, mint a spanyol és olasz szövegek, szintén egy egységnek veszi a Sozzinilevelet és a Baccarus-csoporthoz tartozé kiadäsokban narratio principalis-kent megjelölt tulajdonképpeni elbeszélést. A paratextusok kezelése tehát szintén egyéni fordítói döntésnek tűnik az esetek többségében. 171
