Page 173 [173]
Összegzés
13. angol Névtelen (1708) Baccarus-csoport 1597- Y
től
14. magyar Csenkeszfai Baccarus-csoport/Opera Y
Poöts Andräs omnia
15. olasz-toszkäin Alamanno H 218 X
Donati
16. olasz-venetöi Névtelen H 218 X
17. angol Nevtelen (1515) mss Gi, Ps3, La Favre X
trad. Lyon, Jean de
Vingle, 1496-97.
18. angol Névtelen ~H 236 ismeretlen X
nyomtatväny
19. francia Octovien Saint- C71 vagy C 69 X
Gelais
20. francia Jean Maugin/ H 228+H 234/H 237 X+Y
Millet
21. francia Francois de Nem azonosítható Nem azo¬
Belleforest nosítható
Szintén skálaként ábrázolható arra a kérdésre adott válasz az egyes fordítások eseté¬
ben, hogy fordítójuk jelzi-e valamilyen módon, hogy egy latin szerző munkáját ültette
át saját anyanyelvére. A legtöbb fordító reflektál rá, hogy valaki másnak a szövegéből
készít sajátot, de ebből a szempontból is vannak szélsőségek. A francia Louvencourt
például nem mond egy szót sem szövege másodlagos jellegéről, míg más fordítók,
például a német Wyle, vagy az 1708-as névtelen angol fordítás szerzője a Mariano
Sozzininek és Caspar Schlicknek szóló két kísérőlevelet mint paratextust is beépítik
saját szövegeikbe. Azt, hogy egy fordító mit tekintett a szerelmi történet szerves ré¬
szének, persze befolyásolhatta latin forrásszövege is: a Spanyol Névtelen és az olasz
Barlattani domus-csoporthoz tartozó forrása minden valószínűség szerint egységnek
tekintette a Sozzininek szóló levelet és magát az elbeszélést, hiszen Piccolomini az el¬
beszélés közben és a végén is megszólítja egykori kedves tanárát. Ugyanakkor például
a dán fordítás, amely a Baccarus-csoport tagjaként teljesen más típusú latin forráson
alapult, mint a spanyol és olasz szövegek, szintén egy egységnek veszi a Sozzini¬
levelet és a Baccarus-csoporthoz tartozé kiadäsokban narratio principalis-kent megje¬
lölt tulajdonképpeni elbeszélést. A paratextusok kezelése tehát szintén egyéni fordítói
döntésnek tűnik az esetek többségében.
171