Page 129 [129]
Francesco Barlattani kéziratos olasz fordítása 1666-ból
több, amelyek Sozzini levelét és az elbeszélést egy egységnek kezelik, ám még csak
nem is utalnak a Caspar Schlicknek szóló levélre. A kutatásnak ezen a pontján azon¬
ban, mint az alábbi elemzésből látni fogjuk, ez az információ még nem visz minket
közelebb a fordítás pontos forrásának meghatározásához.
Francesco Barlattani munkája időrendben az ötödik ismert olasz fordítása a
Historia de duobus amantibus szövegének. A 15. századi Firenzében csaknem egy¬
szerre dolgozott a maga fordításán Alessandro Braccesi (1487) és Alamanno Donati
(1491), amelyek nyomtatásba is kerültek. Valamikor a 15-16. század fordulóján ké¬
szült az unikális kódexben megmaradt (Firenze, BNC, ms Magliabechiano VI 39),
egy ismeretlen venetói személy által készített fordítás. A 16. század elején Milánóban
Giovanni Paolo Verniglione is készített egy verses fordítást a szerelmi történetből
(1508).”” Az olasz könyvpiacon Alessandro Braccesi munkája tett szert a legnagyobb
népszerűségre," azonban a Szent Inkvizíció tiltólistáinak fokozatos itáliai beveze¬
tésével kiadása megszűnt. Braccesi munkája?" ugyanabban az évben, 1554-ben je¬
lent meg utoljára Velencében, amelyben az Inkvizíció velencei tiltólistája is napvilá¬
got látott. A hivatalos római Index Librorum Probibitorum első, 1559-ben megjelent
kiadásában pedig már szerepelt Piccolomini Historia de duobus amantibusa is, így a
történetet nem lehetett újra megjelentetni Itáliában. Valószínűleg ezzel a hivatalos
tiltással magyarázható, hogy Barlattani olasz fordítása csak egy évszázaddal később
készült, és mindössze egyetlen kéziratos szövegtanú ismert belőle. Lehetséges, hogy
a fordítást soha nem is szánták megjelenésre.
Az időrendben utolsó olasz fordítás késeisége ellenére valószínűleg egy ma (még) is¬
meretlen, kéziratos Hiszoria-változaton alapul. A fordítás forrásának megállapításához
a szűk keresztmetszetet a latin szöveghagyomány Pacorus- és domus-szövegcsoportjába
tartozó kéziratok és kiadások adják. Nincs azonban egyetlen olyan, a kutatás által már
feltárt szövegtanú sem, amely a fordítás nyomán kirajzolódó, az egykori forrásban álló
olvasatokat mindenben lefedné, azokkal teljes mértékben megegyezne.
A forrásfeltárást ezért ebben az esetben egy, a korábbiaknál összetetteben, de re¬
ményeim szerint az olvasó számára még követhető módszerrel folytatom le. Kiindulá¬
si alapként a szöveghagyomány Pacorus-csoportját veszem, amelyben már eleve vastag
betűs kiemeléssel tüntetem fel a domus-csoport tagjait. Az ezt követő minden további
szöveghely bemutatásánál is kiemelve fognak szerepelni a domus-csoport tagjai, hogy
ezáltal együttes előfordulásuk, illetve a csoporton belül az egyes variánsok által kiala¬
kított kisebb alcsoportok is könnyebben követhetők legyenek.
Barlattani fordításában Lucretia sikertelen ostromlóját, a császári kíséretbe tarto¬
zó magyar lovagot Pacorusnak hívják, Piccolomini eredeti szándékának megfelelően:
297 Az elsö negy olasz fordításról részletesen: MÁTÉ 2018a, 89-134.
298 A 16. századból kilenc kiadása ismert: Milánó 1510 és 1518, valamint Velence 1503, 1514, 1521, 1526, 1531,
1541 és 1554.
Braccesi szövegéből egy francia kéziratos fordítás is készült: Roman d’Eurial et Lucresse, Bibliothégue Nationale
de France ms. Fr. 19178. RIcHTER 1914, IX.
299
127