OCR Output

Az angol fordítások áttekintése

Számunkra az az érdekes ebben a krónikarészletben, hogy az Antonio Bonfininek
A magyar történelem tizedei című művében olvasható leírásán alapul, és biztosan
nem Hartmann Schedel Világkrónikáján, amelyben szintén megtalálható a szerel¬
mi történet summája." Kulcsár Péter fordításában Bonfini beszámolója a követke¬
zőképpen szól:

Mert a szembetűnő szépségű, lovagrendű ifjú, Euryalus császári gróf az
első pillantásra szerelemre gyulladt a sienai Lukrécia iránt; hasonló tűz
ragadta magával a szüzet, akiről azt mondják, hogy bája és gyönyörű kül¬
seje miatt az időben sokan második Venusnak nevezték. A szerelem láng¬
ja rövidesen mindkettejük vágyát beteljesítette. A császár azonban Ró¬
mába távozván, Euryalus is kénytelen volt elhagyni szeretőjét, elutazása
után a leány nemének gyengesége miatt nem tudott kitartani, és szerelme
utáni vágyakozásban kilehelte a lelkét, a másik barátainak unszolására
és vigasztalására némiképp összeszedte magát, de bár élete megmaradt,
mosolyogni többé nem látták."

Az angol krónika több olyan elemet tartalmaz, amelyek forrása biztosan Bonfini
munkája: Lucretia csak nála szűz és második Venus, és az, hogy a férfi soha többé
nem mosolygott volna Lucretia halála után, szintén csak nála előkerülő részlet. A
fenti angol szövegben nagyon furcsa a Counz of Augusta kifejezés, ami valószínűleg
az Eurialus figurája mögött álló történelmi szereplőnek, Caspar Schlick birodalmi
kancellárnak a rangjára utal. Ha a Lost Plays Database szövegközlése mellett Wainley
munkájának eredeti példányát is megnézzük, "?? annak margójegyzeteiben megtaláljuk
a pontos forrásmegjelölést is: a krónikaszerző Marcellus Donatusra, Antonio Bonfi¬
nire és Daniel Pareusra hivatkozik. A megadott helyeken valójában mind Donatus De

180 SCHEDEL 1497, 274r: ,Duo amantes hiis in diebus in Ytalia fuerunt. Miles unus eurialus nomine sygismundi

imperatoris eurialus precipuus. Et lucrecia in senensi ethrurie urbe. Ambo decori. Amboque speciosissimi. Verum
lucrecia mira pulchritudine precellens. Res acta senis est dum sygismundus illic degeret. Hii nanque ceco amore
adinvices solo visu exarsere. Et tandem ad concupitum finem pervenere. Et cum ibidem per aliquot tempus dies
suos deduxissent. Ob cesaris absentia facta fuit separatio. Ex qua tamquam uterque contraxit tristiciam, quam
lucrecia post longas lacrimas egritudine incidit. Et quam cor suum aberat inter brachia matris indignantes exalavit
animam. Eurialus vero postquam obisse verum amatorem cognovit, magno dolore permotus, consolationem
ullas admisit nisi postquam cesar ex ducali sanguine virginem castissima sibi matrimonio coniunxit. Ex quorum
exemplis monentur, ut temperatis motibusstudeant. Qui enim nunquam sensit amoris ignem aut lapis est aut bes¬
tia. Ille nanque per deorum medullas non latet igneam favillam, horum historiam pius pontifex ante pontificatum
pulcre descripsit.”

181 . BONFINI 1995, 563.

152 Szerencsére erre lehetőséget ad a googlebooks digitális könyvtára: https://books.google.hu/books?id=Q_
mgvAAAAQAAJ&pg=PA185&lpg=PA185&dq=%22Eurialus%20Count%200f%20Augusta%2C%20
was%20a%20young%20man%200f%20extraordinary%20Beauty%2C%20and%20during%20the%20
stay%200f%20the%20Emperour%20Sigismund..&source=bl&ots-MgHbR8Z2Sw&sig=ACfU3U2¬
2weqKqlCyKCxwHqC qcWZjxViaQ&hl=hu&sa=X &ved=2ahUKEwiG-obNvcD3AhV DDuwk HbfvA1MQ6
AF6BAgCEAM&fbclid=IwAR3mXO4T0WmgEiy46Jox6ijlmlaKlvI GZeUek4U9SUY5LC_XOQ88mnBg9V
Xw#v=onepage&q=Augusta&f=false.

89