Page 508 [508]
OCR
506 VI. ÖSSZEGZÉS Fő módszerünk a történeti szemléletű néprajzi-antropológiai jelenkutatás, tekintetbe véve az időben lezajló változásokat és azok máig nyúló hatásait, emlékezetét. Megfigyelésre, beszélgetésekre, írott (szakirodalmi, levéltári, sajtóban megjelent) és képi (fénykép, film, videó) forrásokra épül. Megvannak a természetes korlátai, ezért bármennyire is törekszik a teljességre, azt mégsem érheti el, és több megállapítása továbbfejleszthető vagy korrigálható lesz. A régmúltra, az 1949 előtti évszázadokra visszatekintve a II. részben (4-6. fejezet) abból indultunk ki, hogy ez az időszak formálta ki a kegyhely egészét, annak szellemi környezetét, természeti és épített térszerkezetét, alkotta meg a rituális tisztelet tárgyait, és alakította ki az ünneplés formáit, szertartásrendjét. Mindez a mai napig meghatározó a diktatúra négy évtizede, majd a rendszerváltást követő három évtized során. Tudatos emlékezéssel vagy anélkül, rejtett vagy nagyon is nyilvánvaló módon viszonyítási kereteket jelentettek. A középkor elejétől (akár már a honfoglalást követően) kezdett kiformálódni a Székelyföld csíki régiójának magyar, székely, katolikus-keresztény lakossága, közösségeinek rendje, ideértve a szerzeteseket is. Van, amit ebből viszonylag tisztán látunk, más lényeges dolgokban viszont, mint például a térség keresztény hitre térése, alig tudunk részleteket. Biztos pont az erdélyi püspökség 1009-ben történt megalapítása: ettől kezdve bizonyára eltartott száz-kétszáz évig a helyi egyházi szervezet kiépülése, ami aztán az 1330-as években keletkezett pápai tizedjegyzékek adataiban már előttünk áll. A ferencesek megtelepedését az 1400-as évek első évtizedeitől vehetjük biztosra, templom és rendház az 1440-es évektől állt. A csíksomlyói kegyhely szent tereinek kialakulása ugyancsak a középkorban indulhatott meg, még akkor is, ha esetleg feltételezünk írásos forrásokban nem rögzített korábbi kultuszhelyet. A kora újkorban, a hitújítás idején, amikor az erdélyi katolikus egyház intézményi szerkezete szinte teljesen összeomlott, a csíki ferences rendház több-kevesebb folytonossággal tovább működött; ez vetette meg az alapját a 17. században bekövetkezett újjáépítésnek, és emelte egyre magasabb szintre nemcsak az erdélyi ferenceseket, hanem különösen Csíksomlyót. Az önálló ferences rendtartomány 1729-től már számos rendházzal, iskolával és egyre gyarapodó létszámú szerzetessel rendelkező kiterjedt szervezet volt. A 16. századból származik a jelentős művészi értékű gótikus Mária-szobor; ennek sok hasonló erdélyi szász és magyar társa van a korszakból, de hasonló méretű nincsen, és egyik sem jutott el a tiszteletnek arra a fokára, mint a csíksomlyói. Sajnos ma még nem ismerjük a szobor készítési helyét, sem azt, hogy hol volt , élete? első évtizedeiben, honnan és hogyan került Csíksomlyóra; annyi bizonyos, hogy a főoltáron az 1661-es tatár betörés utáni helyreállításkor helyezték el, és már akkor napsugár-koszorúval díszítették. Az is bizonyosnak látszik, hogy korábban egy szárnyas oltár középponti alakja volt, mellette két kisebb méretű női szent alakja állt. A kegyszobor mellett a kultikus tisztelet tárgyaként a maga nemében egyetlen a labarum néven ismert sajátos formájú és szerkezetű tárgy. Nehéz is lenne besorolni: nem baldachin, nem lobogó, amit bárhol le lehetne másolni, nem is jelvény,
