19. A NEMZETI ARCULAT 489
A tartományfőnök a búcsú napjaiban személyes beszélgetésben ugyanezt mond¬
ta el:
[...] tudjuk, hogy annak idején, mikor Magyarországon a vallással együtt a nem¬
zetiséget is igyekeztek a gulyáskommunizmus alatt kiirtani, akkor ez az István,
a király rockopera, az nagyon-nagyon jól jött. Elsősorban ugye a nemzeti ér¬
zelmeket sikerült vele, mondjuk úgy, hát fölszítani. És hát egy kicsi vallásos
jelleg is van benne, mert hát Szent Istvánról szól, habár nagyon sajnáljuk azt,
hogy odatehették volna azt, hogy szent István, a király.
[...] gondolni kell arra is, hogy a mi népünket semmiféle veszélynek kitenni
nem szabad. Nincs jogunk. Ezt így megírtuk. Hát az első alkalommal nem ér¬
tették meg, úgy látszik.
Én nagyon tisztelem, ugye, a Koltay úrékat, és egyáltalán, ezt az egész rock¬
operát. És azt is mondtuk nekik, felajánlottuk, hogy bármikor, van az ezer szé¬
kely leányoknak a találkozója, vagy van az ifjúsági találkozó, a CSIT, ugye, ahogy
itt mondják. Vagy esetleg ilyen alkalmakkor előadhatják, de ne a pünkösdi bú¬
csú alkalmával, semmi szín alatt. Ezt ne rontsák el. Na, szóval így volt akkor.?*4
Egy évvel később Szörényi Levente sérelmezte a meghiúsult lehetőséget (azzal
együtt az 1991-est is), levélrészleteket közölt egyházi vezetőktől és a városve¬
zetéstől, láthatólag azzal a tudattal, hogy valami jóvátehetetlen és szűk látókörű
döntes született.??°
1993-ban a helyszínen készült interjúkban az eset értelmező felemlegetése so¬
rán folklorisztikus elemeket tartalmazó történetek is szóba kerültek. Eszerint az
érsek Budapesten találkozott Szörényi Leventével, és megegyezett vele egy bú¬
csú előtti napra tervezett bemutatóról. Egy másik történet szerint az érsek Antall
József kormányfőnél járt közben az előadás ellen, amire aztán a várt állami támo¬
gatás nem is érkezett meg. Egy harmadik történet az érsekségen és a papságon
belüli megosztottságról szól, mondván, a segédpüspök, a későbbi érsek Jakubinyi
György pozitívan állt a tervhez. A helyi szóbeszédben még a felekezetek közötti
érzékenység is felemlítődött, amikor kritikus írások mögött más felekezetű szerzőt
gyanitottak.
A következő évek során Románia számos városában valósultak meg a rock¬
opera amatőr bemutatói, filmvetítései, színházi előadásai. 1997-ben a vajda¬
sági Tiszaszentmiklósról érkezett egy amatőr társulat, amely vezetőjük, Szabó
László rendezésében négy városban is előadta az István, a király rockoperát:
Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Sepsiszentgyör¬
gyön.226
924 Interjú Benedek Domokossal, 1993. május 31.
925 1994-10-13 Szörényi.
926 1997-07-18 Bajna.