Oldal 469 [469]
OCR
19. A NEMZETI ARCULAT 467 élénk vitát váltott ki."!" Ebben a kontextusban Somlyó mint a megmaradás egyik oszlopa, záloga tűnt fel."? A nemzeti jelző csak 1939-ben tért vissza újra Boros Fortunát (a későbbi tartományfőnök, majd vértanú) írásában, amikor a , történelmi jog" említése már előrevetítette a közelgő változásokat: Azt hiszem, mindazoknak, akik tanúi voltak a pünkösdi nagy eseményeknek, bizonyítani nem szükséges, hogy nekünk, székely katolikusoknak történelmi jogaink vannak Csiksomlyóhoz, és csak bűnös s avatatlan kézzel nyúlhatnánk hozzá, ha ezen jogok kiköveteléséért nem harcolnánk, fenntartásáért áldozatot nem hoznánk és a régi liberális szellem sorvasztó egykedvűségével, tudatos számításával fosztanánk meg népünket e szent hely ihletétől, a vallási élet védőbástyájától és nemzeti létünk vasba kovácsolt láncszemeitől.""? E szavak a következő pár évben rendre visszaköszönnek a műveiben. Az lehet a benyomásunk, hogy Boros Fortunát sikerrel vitte be a köztudatba a fogalmat, illetve fogalmazta meg a köztudatban élő felfogást. 1942-ben megjelent Csíksomlyó, a kegyhely című könyvét ebben a felfogásban ismertette a jezsuita alapítású budapesti társadalmi és tudományos szemle, a Magyar Kultúra: Csíksomlyó nem egyszerű kegyhely, egy a sok közül, hanem világviszonylatban is az ún. nemzeti szentélyek sorában foglalhat helyet. Áll ez különösen székely vonatkozásban, de a felszabadulás óta látni, hogy ez lesz általános magyar szempontból is." 1940-ben, a második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszatért Észak-Erdelyben Csiksomlyö a hálaadó ünnepek egyik kitüntetett helyszíne volt. Az őszi Märia-napi búcsún jelentek meg a kegyhelyen először hangsúlyosan a nemzeti lobogók és más szimbólumok, s ennek jegyében vonult fel a zarándokok tömegében magyar katonák egy csoportja zárt alakzatban, sisakban. Erről az időről a legkorábbi szöveg miskolciak csíksomlyói látogatását idézi fel, és kertelés nélkül hozza összefüggésbe a kegyszobor Patrona Hungariaeként értelmezett alakját azzal, hogy [...] ez az oláhok szemében a magyar irredentizmust jelentette, s ha hozzáveszszük még azt is, hogy Székelyföldről s a Bukovinában levő csángó községekből 50-60 ezer főnyi magyar zarándokolt el, akkor talán meg is érthetjük, hogy az oláhok rettegése nem volt alaptalan, mert hiszen ennyi izzó lelkű magyarnak §71 Cseke-Molnár 1989. A vita problematikáját, a kisebbségi megmaradást ötven évvel később újra felelevenítették: Cseke 1995. 872 1936-05-27 Balazs. 873 1939-07 Boros. 874 1943-11-05 Konyvek.
