Seite 416 [416]
A4 V. A MODERNIZALOÔDAS
zés évek alatt kiterebélyesedett: a mozdonyok díszítésére pályázatokat írtak ki,
az eredményeket sajtótájékoztatón mutatták be, és volt, hogy egy speciális, közös
térnek is helyet adó vagonban koncertet adtak, gyermekjátszóházat rendeztek be.
2015-ben a zarándokvonatról már az ausztráliai magyar hetilap is közölt ismerte¬
tö-toborzö cikket,’° ami arra is enged következtetni, hogy a vonat utasai között
sokan lehettek diaszpórában élő magyarok, akik saját szervezésben nehezebben
tudták volna megoldani az utazásukat.
Voltaképp akár el is csodálkozhatunk azon, hogy somlyói különvonatra 1990
után miért is kellett tizennyolc évet várni, miközben az útra kelő tömeg nagysága
és az a tény, hogy jelentős részük biztosan vasúton közlekedett, akár a jóval ko¬
rábbi szervezést is indokolttá tette volna. A különvonatok abból a szempontból is
jelentősek, hogy nem éjszaka közlekednek (mint az 1994 óta rendszeresített köz¬
vetlen Corona IC Budapest-Brassó között), hanem végig nappal: ezzel az erdélyi
tájak vonatablakból történő turista jellegű megcsodálása mellett arra is lehetőséget
adnak, hogy a helybeliek néhány állomáson lelkes magyar fogadtatásban része¬
sítsék az utazókat és vezetőiket. Ilyenformán ezek az utak még ünnepélyesebbé
váltak, és még inkább hangsúlyozódott bennük a nemzeti összetartozás gondolata.
A több száz vagy akár ezren felüli létszámú zarándok közös utazása egyúttal lelki
program is szerzetesek, papok, püspök szellemi irányítása alatt, gyakorta állami
vezetők részvételével kísérve. A háttérben zajló román-magyar szervezésről nem
sokat tudni, csak sejteni lehet, hogy minden utazás körültekintést és diplomáciai
közreműködést is igényel. Annyi bizonyos, hogy a romániai szakaszon a vonatokhoz
román mozdonyt is kapcsoltak. Ezekről az utakról a sajtó rendszeresen beszámolt,
kiváltképp a menet közbeni fogadásokról, amelyek során ezrek élhetik át azt a nem
mindennapi élményt, hogy erdélyi magyar településeken nyilvánosan és ünnepé¬
lyesen köszöntik őket, és zaklatás nélkül lengethetők a nemzeti lobogók. Mindez
együtt kétségkívül sokakban azt az érzést kelti, mintha mindvégig Magyarorszá¬
gon, annak egykori határáig utaznának.
Ezektől a jelenetektől egy lépéssel hátrébb lépve nem alaptalanul gondoljuk azt,
hogy mindez - inkább kimondatlanul, mint kimondva - csaknem egy honfoglalás,
hogy ne mondjuk, visszafoglalás, bevonulás érzetét keltheti; másrészt pedig biztos
az is, hogy az egész természetesen megmarad az érzület szintjén, és biztos, hogy
romániai viszonylatban kisebb ,idegességet" kelt, mint amekkora ahhoz kellene,
hogy elejét vegyék vagy megakadályozzák. Egyetlen kivételt lehet megemlíteni:
2012-ben az egyik csíksomlyói zarándokvonattal akarták hazavinni az emigráció¬
ban elhunyt Nyírő József hamvait. Ezt a hatóságok határozott tilalma akadályozta
meg, majd később óvatosan elmesélt történetek keltek szárnyra arról, hogy más
úton ez mégiscsak megtörtént.
Bizonyos, hogy az utazási irodák mellett a vasút is meglátta az üzletet a hason¬
ló, akár a kifejezett nosztalgiáig ívelő lehetőségben. Néhány év múlva Mariazellbe,
760 2015-04-09 Csíksomlyó.