Oldal 407 [407]
OCR
16. TURISTÁK ÉS ZARÁNDOKOK 405 mat) csatlakoztak, de még így sem telt meg az autóbusz. Ez a csoport felnőttekből és idősebbekből állt, fiatalok nem voltak köztük. Az interjúkból az derült ki, hogy a magyarországiakat nem annyira az ünnep vonzotta, mint a turistalátványosságok, a felvidékiek viszont szinte mind hangsúlyozták, hogy ők zarándoklatnak tekintik az utat. Ez okozott némi feszültséget: például amikor át kellett szervezni a programot annak nyomán, hogy kiderült (amit előzőleg nem tudtak!), hogy a búcsú nem vasárnap, hanem szombaton van. (Ilyen tévedésről más is beszámolt: ceglédi zarándokok 1993-ban hitték azt, hogy vasárnapra kell odaérniük a búcsúba, és zavarodottság keletkezett, amikor kiderült, hogy egy nappal előbb vannak a ,fő események”.) A csoport a szerdai (1998. május 28.) indulás másnapján, csütörtök délután érkezett meg Csikszeredaba. Útközben a felvidékiek imádkoztak és énekeltek, ebbe a jobbára más vallású magyarországiak nemigen kapcsolódtak be. Megálltak Kolozsvárott és Korondon, Csíkszeredában pedig a Faipari Szakközépiskola kollégiumában kaptak szállást. Pénteken - sok más csoporthoz hasonlóan - a Gyilkostóhoz és a Békás-szoroshoz kirándultak, este pedig kisétáltak a kegytemplomhoz. A maguk módján az érintőzésbe is bekapcsolódtak: ,mi nem tudtuk ezt a szokást, de akinek volt zsebkendője vagy felsője, az hozzáért, ahogy láttuk", mások meg pénzt dobtak a perselybe. A szombati nagymisére a hontiak nem együtt, hanem kisebb csoportokba szakadozva mentek ki a szálláshelytől a nyeregig gyalog; a korai odaérkezés lehetőséget biztosított a közös fényképezkedésre a szabadtéri oltárnál, és hogy közeli helyet foglalhassanak el. A zarándoklat régi hagyományaihoz igazodtak azzal, hogy ezen a napon gyóntak és áldoztak is. A mise után megint csak szétoszlottak, a fáradtabbak vásároltak az árusoknál, és visszaindultak a szállásukra, mások elmentek a csángó misére. A kápolnáknál és a kálvárián ebből a csoportból sem járt senki; az előbbiek létéről nem is tudtak, keresztutat meg azért nem jártak, , mert messze volt”, , rövid volt az idő". Nem vettek részt a virrasztásban sem. Vasárnap újra turistaprogram következett: Tusnádra és a Szent Anna-tóhoz látogattak el. Ekkor a hontiak, akik zarándoknak tekintették magukat, nehéz választás elé kerültek: maradjanak a kegyhelyen, vagy tartsanak a többiekkel. Az utóbbi mellett döntöttek, de emiatt úgy érezték, hogy a búcsújárásuk felemásra sikeredett, mert így elmulasztották a vasárnapi miséjüket. A kirándulás után rögtön este indultak haza egy másik útvonalon, Segesvár-Gyulafehérvár-Déva-Arad felé. Éjjel háromkor Aradon megkoszorúzták az emlékművet. , Úgy volt ez összehozva, hogy nemcsak kimondottan a búcsú, hanem valami történelmi rész is, meg sok látnivaló, a főbb nevezetességek." A két szándék és jelleg — zarándok és turista - itt is sajátos módon vegyült össze: a zarándokok között is volt, akinek ez az út egy volt a többi zarándokút közül, másnak rokonai éltek Erdélyben, és az ő meglátogatásukkal kötötte össze az utat, a szervezők pedig inkább turistautat láttak maguk előtt. A , nemzeti kegyhely? vonzereje ebben az esetben mintha sokkal kevésbé szerepelt volna a motivációk között.
